Select Page

     Iskolánk fenntarthatósági projekt hetet szervezett, melynek célja volt a Föld napja üzenetének közvetítése, a diákok mozgósítása és széleskörű szemléletformálása a környezet- és természetvédelem ügyéért. Sokféle szórakoztató programban vehettünk részt.

     Az alsó- és felső tagozatos diákok különféle feladatokat kaptak. A kicsik osztályonként plakátokat készítettek a Föld napja alkalmából. Mi, felsősök az év haláról, a compóról alkottunk színes rajzokat. A munkáink elkészítése során több szempontnak kellett megfelelni, melyeket az értékelés során a zsűri szem előtt tartott. Nagyon élethű alkotások készültek, különféle rajzeszközökkel.

Másik feladatunk az volt, hogy bolygónk hasonmását készítsük el. Minden osztály máshogy tervezte meg, a legtöbb mű hasonlított is a Földre.

A Földlicit nevű vetélkedőt az is izgalmassá tette, hogy földkövekkel licitálhattunk.

Az alsó tagozatos gyerekek az osztályoknak meghirdetett ének versenyen mutathatták meg tehetségüket, ahol a Földdel, a természettel, a természet szeretetével kapcsolatos dalokat adtak elő. Egyik nap saját kezűleg készített szórólapokat osztogattak városunk különböző pontjain, például a piacon, a buszmegállóban, a Városházán, a Postán, a boltokban és az utcán is. Felhívták az emberek figyelmét arra, hogy óvnunk kell a Földünket.

A projekthét utolsó napján fiú-lány vetélkedő volt, nagyon vicces feladatokkal. Itt az egész iskola megjelent, hogy megküzdjünk a győztes címért.

      Az egész hét nagyon jó hangulatban telt. Reméljük, máskor is lesz ilyen.

Takács Orsolya és Takács Boglárka 6. b

Megszakítás