Select Page

szenterzsebet_logo_szines

2016. november 14. és 18. között projekthét keretein belül emlékeztünk meg alsó és felső tagozaton a világ egyik leghíresebb magyar szentjéről, a betegek oltalmazójáról,  Árpád-házi Szent Erzsébetről.

Iskolánkban félévente van egy projekthét. Ilyen volt most novemberben Árpád-házi Szent Erzsébet életéről szóló programunk.   Már hétfőn reggel 8 óra előtt részleteket hallhattunk az iskolarádióból a Rózsák hercegnőjének életéből. Ez a név onnan ered, hogy a királylány kötényébe rejtve hordott kenyeret a rászorulóknak. Egyszer megállította a sógora és megkérdezte, hogy mit visz. Azt válaszolta, hogy rózsákat és a sok kenyér virággá változott.

Később a 3. b-sek adtak elő egy meseszép, zenés színdarabot a királynőről.

Kedden rajzversenyt hirdettek valamennyi tanulónak és szavalóversenyre is sor került. Tanárokból és diákból álló zsűri választotta ki a legszebbeket. Felső tagozaton Rózsa kupa keretein belül a diákok versenyeztek pingpongban és csocsóban.

Szerdán felső tagozaton zajlott le a szavalóverseny, míg nekünk rózsákat kellett keresni iskolánk udvarán, amiket ez a Szent asszony „elpergetett”. Hangya módjára szorgoskodtunk. Sok-sok lehetett az ékes, piros virág a kötényében, mert minden osztály bőségesen talált. Szerencsénkre, ezeket cukorkára válthattuk.

Csütörtökön a felsősök kis csapata, korhű ruhákban, végigjárta a tanulócsoportokat és kenyeret osztva emlékeztek meg Erzsébetről. Délután foglalkozásokon vehettünk részt. Minden teremben lehetett valamit csinálni és mindenhol a vörös virágú növény volt a főszereplő: filmet néztünk, kétféle rózsát is hajtogattunk, ragasztottunk, elkészítettünk hozzá egy kosárkát, kifestőztünk, rejtvényt fejtettünk, összeraktuk a Szent képének részleteit. A nagyok egész napos Szentek, szentéletű emberek tesztversenyben döntötték el, melyik osztály ismeri legjobban szentjeinket.

A felső tagozat heti feladata az volt, hogy osztálycímert és Szent Erzsébet tiszteletére rózsákat kellett készíteniük. Nagyon szép munkák születtek.

Pénteken a Nonstrum zenekarral együtt jót szórakoztunk és énekeltünk, a rendezvényünkhöz méltóan zártuk a hetet.

Az izgatottan várt eredményhirdetésen a legügyesebbek jutalmat kaptak, a többiek gazdag élményeket nyertek.

De jó hét volt! Remélem máskor is lesznek ilyen remek emlékhetek!

Szarvas Milán 4.b

20161114_090712 20161114_091628 20161114_144927

20161114_144937 20161116_141258 dsc_3065

dsc_0165-masolata-2 dsc_0257 dsc_0349

dsc_0358 dsc_0373 dsc_3073

dsc_3087 20161118_152031 20161118_152241

20161118_152236 20161118_152230 20161118_152224

20161118_152218 20161118_152211 20161118_152204

20161118_152157 20161118_152150

Megszakítás