Select Page

A szülő jelentkezési lap leadásával kéri gyermeke felvételét.

A jelentkezési lapok leadásának határideje: 2017.02.28.

A tanulók felvételének szabályai

A beiskolázást az igazgató a fenntartóval egyeztetve végzi, s nem köti körzethatár. A tanulók felvételéről az igazgató dönt. Az elutasító döntés ellen az iskolafenntartónál lehet fellebbezni. A fellebbezést az iskola igazgatójához kell benyújtani – az elutasítás kézhezvétele utáni 8 napon belül. A felvétel alapvető szempontja, hogy a szülő és gyermeke elfogadják az intézmény pedagógiai programját, és eltökéltek legyenek annak megvalósításában. A második évfolyamtól felfelé a felvételnél tanulmányi és egyéb (sport, zene) szempontok is érvényesíthetők. Plébánosi (lelkészi) ajánlás, illetve a gyermek keresztségéről szóló igazolás bekérhető. A beiratkozásra a hirdetményben meghatározott időben és módon kerül sor, melyen a szülők és a beíratandó gyermek együtt jelennek meg.

A hirdetmény a beiratkozás kitűzött időpontja előtt minimum 30 nappal jelenik meg, megtekinthető a helyi médiában, az iskolai faliújságon, és az iskola honlapján.

A felvétel alapfeltételei

  • A szülő a gyermekét keresztény szellemiségben kívánja nevelni, és ebben hajlandó együttműködni az iskolával.
  • A szülő az iskola sajátosságainak megismerése után, azokat magára és gyermekére nézve kötelezőnek fogadja el, aminek tudomásulvételét a beiratkozás előtt egy szándéknyilatkozat aláírásával erősíti meg.
  • A szülő jelentkezési lap leadásával kéri gyermeke felvételét, és gyermekével együtt részt vesz egy elbeszélgetésen.
  • A szülő átadja a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének meglétét tanúsító igazolást.

A törvény adta lehetőséggel élve, a felvétel során a keresztény családok gyermekei elsőbbséget élveznek az előre meghatározott létszámkereten belül.

Túljelentkezés

Túljelentkezés esetén előnyben részesülnek azok a tanulók:

  • akik hitüket megvalló keresztény családból jönnek;
  • akiket egyházközségük, gyülekezetük plébánosa, lelkésze ajánl;
  • akik encsi lakhellyel rendelkeznek;
  • akiknek testvére az intézmény tanulója vagy tanulója volt. (Ezt az előnyt elvesztik azon tanulók testvérei, akik magatartásukkal megszegik a Házirendet: osztályfőnöki, vagy igazgatói figyelmeztetéssel rendelkeznek, illetve azon szülők gyermekei, akik nem működnek együtt az intézménnyel, nem látogatják a szülői értekezleteket, fogadó órákat.)

Az iskola megismerésének lehetőségei

  • Nyílt napok: ezek rendjét az éves munkaterv határozza meg.
  • Az érdeklődő szülők a nyílt napokon kívüli időpontokban is (előre történő egyeztetéssel) betekintést nyerhetnek az intézmény mindennapjaiba.
  • Tájékozódhatnak az iskola honlapján: www.szentlaszlo-encs.hu .
  • Mini-suli foglalkozások, melyeken szülői tájékoztatóra is sor kerül, ahol az érdeklődő szülők megismerhetik az iskola sajátosságait, az ebből következő programokat, kötelezettségeket, valamint a beiratkozás pontos menetét.

Felvétel az első osztályba

A következő tanév első osztályosainak felvételére az államilag meghatározott tanév rendje szerint tavasszal kerül sor.

A szülő jelentkezési lap leadásával kéri gyermeke felvételét az első osztályba, részt vesz gyermekével együtt egy felvételi elbeszélgetésen.

Felvételi vizsga nincs. Az iskolaérettség igazolása szükséges.

A jelentkezések elbírálása

A benyújtott jelentkezést az intézmény vezetője érdemben köteles elbírálni, és a szülő részére írásban közölni a döntését.

A hivatalos beiratkozási időpont előtt a szülők értesítést kapnak, ha gyermekük nem került felvételre, hogy ne a beiratkozáskor szembesüljenek ezzel a ténnyel.

Az intézmény által hozott döntés ellen a szülő jogorvoslattal élhet, amelyet a fenntartó bírál el másodfokon.

A fenntartói döntés ellen jogszabálysértésre hivatkozással bírósághoz lehet fordulni.

Felvétel másik iskolából bármelyik évfolyamra

A felvételi eljárás folyamata:

  1. A tanuló szülei írásban kérvényezik az intézmény igazgatójánál az iskolába való felvételt, mellékelve az előző két tanév bizonyítványának másolatát, kulturális és sport eredmények igazolását, lelkészi, plébánosi véleményt, és a bármilyen okból készült szakvéleményt.
  2. A kérvény alapján a család (a szülő és a diák) felvételi beszélgetésen vesz részt, előre egyeztetett időpontban, ahol be kell mutatni az ellenőrzőt. A felvételi beszélgetésen részt vesz az igazgató,az intézmény lelki igazgatója, az igazgatóhelyettes és az osztályfőnök.

Cél: kölcsönös lehetőség teremtése a családnak és az iskolának is egymás nevelési elveinek és értékrendjének megismerésére, hogy mindkét fél részéről felelős döntés születhessen. A felvételt meg kell, hogy előzze, hogy a szülők tájékozódhassanak az iskola alapelveiről és jellegzetességeiről. Ezt segíti az alapdokumentumok átadása és egy általános szóbeli tájékoztató, amelyen való részvétel előfeltétele a beiratkozásnak.

  1. A felvételi beszélgetést követő 15 munkanapon belül az iskola értesíti a szülőket, hogy gyermekük felvételt nyert-e az iskolába.

A felvétel feltételei

  • A szülő a gyermekét keresztény szellemiségben kívánja nevelni, és ebben hajlandó együttműködni az iskolával.
  • A szülő az iskola sajátosságainak megismerése után, azokat magára és gyermekére nézve kötelezőnek fogadja el, aminek tudomásulvételét a beiratkozás előtt egy szándéknyilatkozat aláírásával erősíti meg.
  • A tanuló magatartása példás, vagy jó rendű.
  • A tanuló bizonyítványával igazolja, hogy hány évig, és milyen óraszámban tanulta az idegen nyelvet. (Szükség esetén szintfelmérés íratható idegen nyelvből.)
Megszakítás