Select Page

Főtisztelendő Lóczi Tamás atyaIskolánkba látogatott a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium igazgatója, főtisztelendő Lóczi Tamás atya, aki az adventi időszakban közös elmélkedésre hívta a tantestület tagjait. A közös ráhangolódás során mély és igaz gondolatok merültek fel, amelyet nyitott szívvel és lélekkel fogadtunk.

Az advent a várakozás időszaka, a vágyakozásé, hogy megszülethessen bennünk a kis Jézus. Így feltehetjük maguknak a kérdést: ebben a hosszú, örömteli időszakban van-e bennünk lemondás? Szem előtt tudom-e azt tartani, hogy neki, Jézusnak növekednie kell bennem, nekem pedig kisebbednem? Hogy az is várja a szeretetünket, aki önzetlenül nekünk adta a magáét? Aki már gyermekként is tudta, miért jött a világra: hogy minden ember Megváltója legyen.

Amikor várakozunk, sosem magunkra gondolunk közben, hanem arra, akit várunk. Törekedjünk ezért rendületlen arra, hogy az adventi időszakban létrejöjjön maga a találkozás ember és az ő Istene között!

Alszol? Ember! Ébredj gyorsan,
De ne csak ébredj, kelj föl nyomban!
Vagy nem tudod tán mi történik?
Eljő újra a Megváltó.
Ne légy hát rest, mert az időt nem tudhatod,
Talán már holnap megláthatod.
im006 im004

Csütörtökön osztályaink között véget ért a Szentcsalád-járás, elérkeztünk az adventi időszak végéhez, az utolsó gyertya is meggyújtásra került.

Pénteken, a karácsonyi ünnepi szentmisét követően a fényképeket nézve egy csodálatos jelenségre lettünk figyelmesek. A fény megtörése a Szentélyben különleges és páratlan hatást kelt.

im001

Megszakítás