Select Page

11016488_862069690522495_1753062579_n (1)

 A február a téli sportok hónapja. Természetes tehát, hogy a testnevelők is beépítsék e sportágakat a tanrendjükbe. Mi is így tettük. Az időjárás az utóbbi években nem kényeztetett el bennünket , nem volt nagy tél, régen esett igazán sok hó. Így kénytelenek vagyunk minden más, akár mesterséges körülmények adta lehetőségeket kihasználni, mint pl. a jégcsarnok. A testnevelő tanárok elsődleges feladata, hogy megszerettessék a gyermekekkel az izgalmas téli sportokat. Az új mozgásforma szinte minden gyerek számára sikerélményt jelent. Februárban két alkalommal is nagyszerű lehetőségünk adódott arra,hogy Miskolcon a Városi Műjégpályán közel száz tanulónk részvételével mi is korcsolyázhassunk. A gyerekeknek nagyon tetszett a program. Eleinte még bizonytalanok voltak, ahogy jégre álltak, de kis idő múlva már szinte mindenki ráérzett a helyes testtartásra, illetve a jó mozgástechnikára. A hazaúton minden diák az élményeit mesélte, így biztosra vehetjük, hogy nagyon jól érezték magukat, és mindenki szívéhez közelebb került a jégkorcsolya. Szerencsére jelentkező is akadt bőven a kirándulásra, hiszen több alkalommal is részt vettünk ezen a programon, és azóta is csak azt kérdezik a gyerekek, hogy „mikor megyünk még?”.Remélem, a tanulók a jövőben is örömmel vesznek majd részt hasonló sporteseményeken, hogy megismerjék a mozgás örömét, a különböző sportok szépségeit.

Sedenszki Gábor testnevelőtanár

Korcsolyázás során készült képek megtekinthetők itt!

Megszakítás