1920. június 4. Trianon

„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn!”

/Széchenyi István/

Minden embernek kötelessége emlékezni arra a napra, amelyen hazánkat megcsonkították, és a magyar népet halálra ítélték.

„…Ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ:

helyes-e öngyilkosnak lenni, nehogy megöljék.…”

 /Apponyi Albert/

„A múlt erős gyökér, jelen és jövő belőle él.”

/Bábel Balázs/

Ennek a szégyenteljes diktátumnak a következményei 99 év után is rányomják a bélyegét a hétköznapjainkra, főleg az elrabolt területeken élő honfitársaink életére. De nemcsak a magyarokéra. Amíg az igazságtalanságot nem orvosolják, nem lesz nyugalom a Kárpát-medencében, mert hazugságra nem lehet jövőt építeni, a történelemhamisítás csak a buta, elvakult emberek fegyvere, amely előbb-utóbb visszafelé fog elsülni.

Iskolánkban a gyásznapra rendezett kiállításon és megemlékezésen pillantottunk be a múltba és a jelenbe. A megemlékezés legfontosabb pilléreit – a békediktátum lényegének ismertetése után – költőink gondolatai adták balladás ismétlődésekben.

„Csak akkor születtek nagy dolgok,

Ha bátrak voltak, akik mertek,

S ha százszor tudtak bátrak lenni,

Százszor bátrak és viharvertek.”

/Ady Endre/

Ennek a hős bátorságnak köszönhetjük például, hogy Sopron, „a leghűségesebb város” és környéke megmaradt magyarnak; hogy Balassagyarmat, „a legbátrabb város” lakói katonai segítséggel kiűzték a cseh betolakodókat; hogy a székely hadosztály a Tanácsköztársaság hazaáruló parancsai ellenére is védte Erdélyt a betörő románoktól, ameddig csak bírta. Hála nekik, még van Magyarország.

2.

„Gyáva népnek nincs hazája”

/Sajó Sándor/

A trianoni békediktátum hatályát vesztette 1947. február 10-én, amikor Párizsban aláírták a II. világháborút lezáró békeszerződést. Több francia, angol vezető politikus is elismerte azóta, hogy Magyarország szétdarabolása igazságtalan, megalapozatlan és elfogadhatatlan, de a helyzet még mindig változatlan.

Az 1990-es évek elején szétesett a Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia is. Közép-Európa térképét átrajzolták, csak Magyarországnak nem szolgáltattak igazságot.

„Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha késsel a torkán aláírt egy végzetes békeszerződést.

Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.”

/Théophile Delcassé, francia külügyminiszter/

3.

„Csak akkor születtek nagy dolgok,

Ha bátrak voltak, akik mertek,

S ha százszor tudtak bátrak lenni,

Százszor bátrak és viharvertek.”

/Ady Endre/

Napjainkban is zajlik a magyarság üldözése ugyanolyan hazug és körmönfont módon, mint az elmúlt 99 évben. Csak néhány példát kiemelve a teljesség igénye nélkül.

A Himnusz éneklésének tiltása Szlovákiában

Egy labdarúgóból lett politikus törvénymódosítást nyújtott be, mivel zavarta őt, hogy Dunaszerdahelyi Atlétikai Club szurkolói, minden meccset a magyar himnusz eléneklésével kezdtek. A módosítás szövege így hangzik:

Más ország állami himnuszát csak akkor játsszák vagy éneklik, ha jelen van az illető ország hivatalos küldöttsége. A kiszabható büntetés értéke 7 ezer euró.”

Óriási szégyen, hogy a szlovák parlamentben ülő magyarok is megszavazták a törvényt. Világi Oszkár, a dunaszerdahelyi klub tulajdonosa így reagált erre:

Ezzel a törvénnyel azt a tényt, hogy Szerdahelyen nem lesz magyar himnusz, nem érik el. Amíg én a klub tulajdonosa vagyok, addig itt fogják énekelni, s ha majd megbüntetnek bennünket érte, akkor majd a büntetést is megfizetjük.“

Bátor magyarok a pozsonyi várban tiltakoztak a törvénytervezet ellen, és énekelték a szakadó esőben a Himnuszt.

A szlovák köztársasági elnök visszaküldte a törvénytervezetet további kidolgozásra.

A román megszállás alatt lévő Erdélyben az Úz-völgyi I. világháborús katonatemető meggyalázását kezdték el azzal, hogy magyar hősök sírjára ormótlan betonkereszteket tettek román nevekkel. 2500 székely ökomenikus istentiszteleten tiltakozott a kegyeletsértéssel egybekötött törvénytelenség ellen. A május 17-re tervezett „román történelmi emlékhely” átadása így elmaradt.

Szomorú a helyzet Kárpátalján és Szerbiában is. Egyre több a szórvány, egykor színmagyar településeken a lakosoknak már alig pár százaléka vallja magát magyarnak.

 

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,

Hiszek egy isteni örök igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában.

De ez csak művelt, józan és tiszta gondolkodású emberek bátor összefogásával történhet meg.

Köszönöm szépen a megemlékezésben közreműködő nagyszerű diákoknak a munkáját és kiállását!

Rácz Lászlóné