Select Page

 

Kuszkó Lilla tanító nénivel nagy szeretettel vártuk a zömében negyedikes gyermekeket a napközis Erzsébet-tábor második turnusába.

A hétfői megnyitó után megnéztük a kijelölt higiénés videót, amely alapján ötletes rajzok készültek, és szép alkotások születtek a tábor logójáról is. Ezután a gyerekek lelkesen keresték az udvaron elrejtett Szent László-pénzeket, amelyeket cukorkákra lehetett váltani. Senki nem távozott üres kézzel, hiszen vigaszdíjat kaptak, akik egyet sem találtak.

Kedden sportoltunk, a játékos sorversenyen a csapatok tagjai ügyesenoldották meg az érdekes, vidám feladatokat, sportszerűen segítették egymást. Délután vendégünk érkezett, Lengyel Judit védőnő interaktív előadást tartott a koronavírusról és az egészséges életmódról. A tábor ajándékaként egy egészségügyi csomagot vittek haza a gyerekek.

Szerdán nagy sikere volt a kreatív foglalkozásnak. Amíg tíz gyermek gyönyörű ajtódíszeket készített, a csoport másik fele önismereti, csapatépítő és bizalomjátékokat játszott. Az utolsó feladatban mindenki megtudta, miért szeretik a társai, így valamennyien kellemes élménnyel távoztak erről a foglalkozásról is, délután pedig cserélt a két csapat. A nap ajándéka notesz és színes ceruza-készlet volt.

Csütörtökön Tokajba kirándultunk. Először megtízóraiztunk a kilátónál, majd hajókázás következett a Bodrogon és a Tiszán. Az ajándékvásárlás után – a hangulatos kisvárosnak búcsút intve – Tarcalra utaztunk, hogy az Áldó Krisztus szobra előtt adjunk hálát imával és énekekkel a sok jóért. A fagyizást követően még egy kis játék is belefért a programba a település gazdagon felszerelt játszóterén.

Pénteken licitáltunk az előző napi kiránduláson szerzett ismeretek alapján. Nemcsak jó memóriára volt szükség, hanem logikus gondolkodásra, megfontoltságra, meggyőző érvelésre, igazi csapatmunkára. Ahogyan az egész hét, gyorsan eltelt ez a nap is, elérkezett a táborzárás ideje. Süteménnyel, énekszóval megünnepeltük azokat, akiknek születés- illetve névnapjuk volt, és a gyerekek megkapták a búcsúajándékot: egy szép könyvet.

A táborozás során egy nap sem telt el ajándék,ének, sport és játék nélkül. A 12 fiú többsége gyakran focizott, de mindig repültek a célba dobáshoz szükséges színes karikák és a tollaslabdák is, az ugróiskola pedig nemcsak a lábizmainkat erősítette,és közben rengeteget nevettünk. A drámajátékok közül nagy kedvenc volt a kacsintós, és a „Cseréljenek helyet azok, akik…”, hiszen jobban megismertük egymást, és a gyorsaság is szerepet játszott.

Köszönjük szépen az Erzsébet-táborok megálmodóinak a lehetőséget, hogy a mi iskolánk tanulói is részt vehettek a programban. Remélem, sikerült sok-sok vidám élményt nyújtanunk nekik, amelyekre szívesen emlékeznek majd vissza.

Rácz Lászlóné

Megszakítás