Select Page

A föld napja – április 22.

FÖLD NAPI PROJEKT-HÉT április 18-22.

Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban és az ország határain túl is fontos változásokat hozott.

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. 1990 óta Magyarországon évről évre egyre többen érzik úgy, legalább megpróbálják és legalább a Föld napján, április 22-én tesznek valamit ennek érdekében.

A Föld napja mozgalom legnagyobb sikere: hogy helyi igény szerint, helyi kezdeményezésre szerveződnek a Föld napi programok, és ma már nem csak a Föld napján.

Iskolánkban, egy egész héten át különböző programokat szerveztünk, hogy tanulóink megismerjék a Föld jelenlegi helyzetét és lelkes hívei legyenek a természetvédelemnek. Rendezvény- sorozatunk sikerét bizonyította, hogy, diákjaink lelkesen tevékenykedtek:  rajz pályázatokkal, makettek készítésével, szóró-lapok rajzolásával, énekléssel, TOTÓ kitöltésével, licit versennyel, vetélkedőkkel megmutatták érzékenységüket a környezeti problémákkal kapcsolatban.

Jó volt együtt gondolkodni és cselekedni! Megértettük, hogy a változás bennünk kezdődik, és együtt kell dolgoznunk a jövőnk érdekében.

„A természet hatalmas, az ember parányi, ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel…”
dr. Szent Györgyi Albert

1 2

3 4 5

5 6

Megszakítás