Select Page

01002„Isten hozta hív nyájához a főpásztort, és Atyát”- hangzott lelkesen a szép fogadó ének Dr. Ternyák Csaba egri érsek atya köszöntésekor, akinek látogatási célja az volt, hogy megáldja és megszentelje intézményünket. Iskolánk külsőleg-belsőleg megújult, korszerűbb lett. A tavaly elkezdett felújítási munkálatok idén befejeződtek, ennek lezárásaként láttuk vendégül Főpásztorunkat. Iskolai ünnepélyünkön tiszteletüket tették még: Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő és Szeles András polgármester urak, iskolánk lelki vezetője, Dr. Garancsi László főesperes, c. prépost, érseki tanácsos, valamint Dr. Besenyei Zoltánné, intézményünk nyugalmazott igazgatója is.
Az ünnepélyes átadás előtt Galambvári Sára köszöntő versét hallgattuk meg, majd Dr. Kapinuszné Lengyel Lívia igazgatónő köszöntötte a meghívott vendégeket. Érsek úr beszédében kedvesen, nyitott szívvel beszélt a gyermekekhez, s hangoztatta a katolikus iskolák fontosságát napjainkban. Az iskola megáldása, átadása után a művészeti tagozatos diákjaink mutatkoztak be. Polgári Léda hetedik osztályos tanuló gyönyörű szavalata után spirituálét játszott furulyán Lasztóczi Brigitta és Zsiros Lilla. Az alsósokból álló Rekettye énekegyüttes népéneket énekelt, a fellépők sorát pedig a néptáncosok zárták: a Kis Rekettye tánccsoport somogyi táncot járt, a felsős Bubulyka csoport a hegyközi táncokból adott ízelítőt az ünnepélyes átadáson megjelenteknek.
Szeretnénk még egyszer megköszönni Dr. Ternyák Csaba érsek úr látogatását, hogy iskolánk életének e kiemelt fontosságú eseményén megtisztelt minket jelenlétével. Isten éltesse még sokáig, sok kegyelmet és erőt adva szolgálatához!

01001 01002 01003 01004 01005 01006

Megszakítás