Rajzban mondom
Rajzban mondom – a kedvenc mesémet címmel vármegyei rajzpályázatot hirdetett a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár. 🎨A közel 900 beérkezett pályaműből a szakmai zsűri – Somlai Balázs formatervező iparművész, művésztanár vezetésével – Ortó Dorina 4. a...
Keresztút járás
Húsvét ünnepére készülődve, a 2. b osztály tanulói, néhány anyukával és nagymamával, elzarándokoltak Monokra, a Kálvária-dombra, keresztutat járni. Ezen az úton Salai Szabolcs atya szívet melengető, felemelő gondolatai vezettek bennünket végig.Beszélt arról a...
A Víz világnapja
E jeles nap alkalmából tanulóink tevékenykedtető és interaktív feladatokat oldottak meg.Meséket, verseket olvastak, énekeltek, játszottak, alkottak és a környezetünkben lévő vízpartokhoz kirándultak.A programhoz kapcsolódva több osztály sétált el az Encsi Vízműtelep...
Mezei futás országos döntő
A tegnapi napon a Szent László Katolikus Általános Iskola encsi tanulói a II. korcsoportos lányok mezei futás országos döntőjén vettek részt, ahol kiválóan helytálltak az ország legjobb csapatai között.A rangos megmérettetésen diákjaink kitartó és elszánt futással...
Abaúji Szavalóverseny
A költészet napjának megünneplésére az Encsi Művelődési és Sportközpont, Könyvtár és Encs Város Önkormányzata a térségi általános iskolák számára vers- és prózamondó versenyt hirdetett. Nagy érdeklődés övezte az idén 50. alkalommal megrendezett Abaúji Szavalóversenyt,...
Siker a legkisebbek között
A legtöbb gyerek szeret rajzolni, festeni. Örömet szerez az alkotás, egy tetszetős munka. Időnként megmérettetjük képeinket pályázatokon is. Az országos megjelenésű Tappancs újság februári számában megjelent kiírásban, A három kismalac című meséhez kértek...
Harmatcsepp Tanulmányi Verseny
A Tanítók Fekete István Egyesülete 2025/2026-os tanévben is meghirdette a „Harmatcsepp” katolikus iskolák alsó tagozatos diákjainak tanulmányi versenyét.A 2. és 4. évfolyamos tanulók matematika, nyelvtan-helyesírás és olvasás-szövegértés tantárgyakból jelentkeztek. Az...
Abaúji „kismackók” a Miskolci Jégcsarnokban
2025 március 7-én nagyon vidám péntek délutánt töltött iskolánk 5. b osztálya Miskolcon, és akkor megfogadtuk, hogy ezt egy év múlva megismételjük. Így is történt. Immár 6. b osztályosként – március 6-án - újra buszra szálltunk, és a napsugaras időben kellemes séta...
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja
1947 február 25-én, 79 évvel ezelőtt, ezen a napon tartóztatták le jogtalanul a megszálló szovjet katonai hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, majd a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban. Az Országgyűlés 2000. június...
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny
2025. november 7-én került sor a versenykörzeti fordulójának megrendezésére, ahol iskolánk6. b osztályos diákjai – Hanna és a fiúk – III. helyezést értek el, így az írásbeli döntőbejutottak.A csapat tagjai: Pető Hanna, Gazsi Marcell Péter és Mikes TamásFelkészítő...
Szent Erzsébet felolvasóverseny Sárospatakon
Tanulóink ebben a tanévben is részt vettek a 2025. november 20-án Sárospatakonmegrendezett Szent Erzsébet felolvasóversenyen.A kötelező szöveg idén a szentévhez és annak jelmondatához kapcsolódott –„Legyetek a remény zarándokai!” A szabadon választott téma a...
Szentírás-felolvasó verseny Tiszaújvárosban
Ebben a tanévben immár a 10. Szentírás-felolvasó versenyt rendezték meg aTiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskolában 2025. november 13-án.16 településről, 20 iskolából érkezett nevezés, 4 korcsoportban 84 tanuló olvasott aSzentírásból kötelező és szabadon...
Z naplója, avagy az Agytakarítás
2025. november 7-én, péntek délelőtt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházművésze, Törő Gergely Zsolt érkezett iskolánkba a Lázár Ervin Program keretében.Ő volt a szereplője annak a monodrámának, amelyben a 6. és 7. évfolyamos tanulóinkmegismerkedtek Z történetével. A...
Versenyek, események
Z naplója, avagy az Agytakarítás (2025. november 7.) Szentírás-felolvasó verseny Tiszaújvárosban (2025. november 13.) Szent Erzsébet felolvasóverseny Sárospatakon (2025. november 20.) Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny (2025. november 7 - 21.) ...
Megyei informatika verseny
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett megyei informatika versenyt már évek óta megrendezik, és iskolánk hagyományosan szinte minden tanévben részt vesz rajta mindkét fordulóban. Ebben a tanévben is beneveztünk a 7–8. évfolyamos...
Fergeteges maszkanap
2026. február 13-án iskolánkban maszkanapot tartottunk. Ezen a pénteken a tanárok és a diákok egyaránt jobbnál jobb, viccesebbnél viccesebb jelmezekbe öltöztek be. Az egész iskola tele volt vidámsággal, jókedvvel. A hagyomány szerint mi, a nyolcadik...