Select Page

DSC_0369„Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.” /Wass Albert/

Két évvel ezelőtt ilyen Istentől való küldetést kapott dr. Besenyei Zoltánné, amikor felkérték, legyen az Encsen induló katolikus általános iskola igazgatója.

Több évtizedes pedagógus munka után jól megérdemelt nyugdíjas napjait töltötte, amikor elvállalta ezt a szép, de nem könnyű feladatot, amelyben teljesült a debreceni Svetits egykori diákjának álma: katolikus iskolát létrehozni. Hamar elszállt ez a két tartalmas év, és 2014. június 23-án, tanévzáró értekezletünk után elérkezett az idő, amikor az ebédlőben összegyűlt gyerekekkel és szülőkkel közösen elbúcsúztattuk szeretett Igazgatónőnket, megköszönve a sok munkát és fáradozást, amely egy új iskola beindításával és színvonalas működtetésével járt.
Először felső tagozatosok verseltek, majd az összegyűjtött aranyköpésekkel szereztek derűs pillanatokat. Polgári Sándor gitáron kísérte az alsós gyerekek gyönyörű énekét, majd a szülők nevében Takácsné Csécsi Éva szép búcsúbeszéde következett. Ezután az iskola dolgozói egy-egy kedves verssorral, egy szál fehér rózsával, hangulatos zenei összeállítással köszöntötték Igazgatónőt, majd új igazgatónk, dr. Kapinuszné Lengyel Lívia megható szavai következtek. Végül dr. Garancsi László atya osztotta meg velünk Igazgatónőhöz kötődő gondolatait.
Kedves Igazgatónő! Iskolánk valamennyi tanulója, dolgozója nevében kívánunk nagyon boldog nyugdíjas éveket! Mindig szeretettel látjuk, reméljük, gyakran meglátogat majd minket!

Megszakítás