Select Page

Krisztus keresztjének felmagasztalását ünnepeltük szeptember 14-én. Ennek tiszteletére és emlékezetére Monokon Kálvária búcsút tartottak szeptember 19-20-án. Ebbe az ünnepélyes alkalomba kapcsolódtunk be mi is, gyalogos zarándoklatunkkal.

Szombaton délben szerettünk volna indulni iskolánk udvaráról, de az időjárás kicsit beleszólt terveinkbe, így csak egy órakor kezdtük meg zarándokutunkat. Gyerekek, szülők, pedagógusok együtt, izgatottan és lelkesülten vágtunk neki a hosszú útnak. Az időjárás sem tántoríthatott el a tervünktől.  Segítségünkre volt egyik tanítványunk édesapjának szekere, melyre felrakhattuk hátizsákjainkat valamint a kisebbek felülhettek, ha elfáradtak.

Öt órás gyaloglás után érkeztünk meg a Kálváriára. Csodálatos érzés volt, amikor meghallottuk az együtt imádkozó emberek hangját. Mi is bekapcsolódtunk a szentmisébe. Megköszöntük és hálát adtunk a jó Istennek, hogy vezetett és vigyázott ránk utunk során. A búcsújáróhelyeken lelkiekben feltöltődünk, megújulunk, új erőt kapunk mindennapi feladatainkhoz. Ezekkel az érzésekkel eltelve köszöntünk el a Kálváriától. „ A te kereszted előtt leborulunk, Uralkodó, és a te szent föltámadásodat dicsőítjük.”

 

 

  DSCN0522 DSCN0506

 DSCN0562 DSCN0526

DSCN0617 DSCN0647

DSCN0584 DSCN0598

20150919_182621_resized 20150919_182551_resized

20150919_182605_resized 20150919_182615_resized  20150919_182544_resized

Megszakítás