Select Page

Kirándulás a Fővárosi Nagycirkuszba
DSC03277
 DSC03279 DSC03289

           Márciusban a tanító nénik figyelmét felkeltette egy plakát, ami azt hirdette, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban Magyarországon még soha nem látott különleges technikáknak köszönhetően egyedülálló vízi cirkuszi show-t mutatnak be. Így az alsó tagozatos gyerekek számára kirándulást szerveztünk Budapestre.

          Az előadás délután 3 órakor kezdődött, ezért volt időnk megmutatni a gyerekeknek a Parlament épületét, nézelődtünk a Kossuth téren, átsétáltunk a Szent István Bazilikába, fényképezkedtünk a Hősök terén, végül ellátogattunk Vajdahunyad várába. A 3. és 4. osztályos gyerekek korábban bemehettek a Cirkuszba. Számukra lehetőség nyílt arra, hogy egy tárlatvezetés során megismerkedjenek a Fővárosi Nagycirkusz múltjával és történetével. Ezután végre elfoglalhattuk a legjobb helyeket a nézőtéren, és kíváncsian vártuk az Atlantisz gyermekei című orosz-ukrán vízi cirkuszt.

20160401_171613Nem olyan előadást láttunk, amire számítottunk, de mégsem csalódtunk. A fővároshoz méltó, 21. századi színvonalú, fergeteges vízi show-t nézhettünk meg.  A műsorszámok a cirkuszban megszokott produkciók voltak, tehát az Atlantisz gyermekei előadás a klasszikus cirkusz modern megjelenése. Klasszikus zsánerek korszerű látvánnyal, színházi és táncos betétekkel.  Ámulva figyeltük az akrobatákat, a kötéltáncosnőt, az erőemelőt, egy hófehér zongorán kézen állva egyensúlyozó tornásznőt, a zsonglőrt, a légtornászt, a magic boxban eltűnő embereket, az öltözködő művészeket, a kutyusokat és a papagájokat. Az tette igazán különlegessé a látványt, hogy a porond úgy volt összerakva, hogy néhány perc alatt medencévé alakult és hatalmas szökőkúttá változott. Közben különleges fényeket láttunk és zenéket hallottunk. Váltakoztak a vízi és a szárazföldi produkciók. A szökőkutakat annyiféleképpen variálták, ahány szám volt a műsorban. Esett az eső, csöndes tóvá változott a színpad, mennyezetig érő szökőkutak törtek elő belőle, majd visszaállt a szilárd talaj, hogy egy megszokott produkcióval pihenjük ki a különös látványt. A művészek csodálatos, változatos, csillogó ruhákat viseltek. Játszottak a tűzzel és vízzel, szívvel és levegővel.

 Az előadás közben a narrátor olyan kérdéseket is feltett, amelyek gyerekkorunktól kezdve öregségünkig foglalkoztatnak minket: Mi az ember életének értelme? Hogy lesz valakiből az, aki? Hogy találja meg az ember a sorsát? Hogy találja meg élete párját? Hogy találja meg a harmóniát és egyensúlyt az őselemek, a tűz és a víz között? Atlantisz világában értelmet nyer, értékké lesz, ami fontos: az egymásra figyelés, a pontosság, a merészség, a bizalom, az akarat, a kitartás, a tudatos munka. Mindez a cirkusz művészetének összetevője, alapvető alkotóeleme.

A két és fél órás műsor végén ámulatba ejtő vízi show zárta az előadást. Hosszú perceken át gyönyörködhettünk a különleges vízi-, fény-, és hangtechnikában. Óriási tapssal búcsúztunk a cirkusztól, a szereplőktől.

          Jó érzés volt másnap elmesélni az élményeinket az iskolában, és az is, hogy egy kicsit „világot láttunk”. Szívesen ajánljuk a felső tagozatos diákok figyelmébe is.

(forrás: Kulturcafe.hu, Magyar Nemzet)

                                                                                                              Bartók Klára

Megszakítás