Select Page

2012 óta iskolánk rendszeresen részt vesz a megyei szintű Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen. Minden éven 3.-tól 8. osztályig próbálják meg összemérni tudásukat az általános iskolák Miskolcon. Idén intézményünkből 11 csapat jelentkezett, amelyből a rangos első hat helyezett közé 4 csapatunk is bekerült.
Az ünnepélyes eredményhirdetést végigizgulva, egymás kezét szorongatva várták a tanulók a jó híreket.
Először a 3.a osztályosok örülhettek, akik az 5.helyen zárták a rangos versenyt. A csapat tagjai: Fűzi Fanni, Lehóczki Liliána Prokop Liliána, Saláta Mátyás. Felkészítő tanáruk: Rácz Zoltánné.
Az 5. évfolyamosok, „Tanár néni gyöngyszemei” örülhettek igazán, hiszen megszerezve az 1. helyezést bejutottak az országos döntőre. Mint ahogyan a 7. osztályos csapat is, akik nevükhöz híven, immár második éve „Nyerő Négyesként” vesznek részt a budapesti döntőn.
5. a osztály tanulói: Fazekas Fanni Zoé, Polgári Dániel Sohajda Zsolt Balázs és Varga Balázs. Felkészítő tanáruk: Rácz Lászlóné.
A 7. b osztály csapattagjai: Bodnár Petra, Kiss Gréta, Kristóf Réka, Szarvas Milán. Felkészítő tanáruk: Majorosné Jakab Renáta.
Végül a 8. osztályosok eredményhirdetése következett. Döbbent és meglepődött arccal vették tudomásul, hogy idén sikerült a képzeletbeli dobogó 3. fokáig küzdeniük magukat. Az „Észbontóak” tagjai: Lengyel Zoé, Kalecsár Gerda, Oravecz Dorka és Rozsnyai Rebeka. Felkészítő tanáruk: Majorosné Jakab Renáta.
A csapatok eddigi sikereihez gratulálok és eredményes felkészülést, valamint méltó helytállást kívánok az országos versenyen részt vevő két csapatnak.”

Majorosné Jakab Renáta

Megszakítás