Select Page

A negyedik naphoz érkeztünk

Az éjszakai pihenést felváltotta egy újabb nap. A szokásos imádkozást, reggelizést követően elénekeltük a tábori dalt, majd a csapat egyik fele kézműveskedni kezdett. Hangulatos mécseseket készítettünk befőttes üvegekből, fotókartonból, lyukasztással díszítve. Közben beszélgettünk, felelevenítettük a Föld forgásáról, flórájáról, faunájáról, megóvásáról tanultakat.
Örömmel majszoltuk a tízóraira kapott, frissítő dinnyét.
Utána vidám, szabadtéri játéktanulással kovácsoltuk egységesebbé a közösségeket.
A délutánt moziban töltöttük. Kung Fu Panda kalandjain izgulhattunk, derülhettünk.
„Lám, csak jó az isten, jót ád” – írta Petőfi -, de nekünk is: hűsítő nyalánkságként fagyizhattunk is.
A táborosok másik fele fordított beosztással csinálta ugyanezeket.

Köszönjük ezt a kellemes napot is!

Megszakítás