Select Page
Az 5.a, 6.a és 6.b osztály tanulói közül 30 fő fantasztikus napot töltött október 9-én a debreceni Bűvösvölgyben.

A gyerekek négy csoportban nyertek bepillantást a tömegkommunikációs eszközök varázslatos világába, de szembesültek ezek veszélyeivel is. Kibontakoztatták kreativitásukat, és erősítették a csapatszellemet, miközben zörejeztek, vagyis különböző eszközökkel rajzfilmekhez készítettek aláfestő hangokat és zenét. Részeseivé váltak a Híradó készítésének, bemondták a híreket, az időjárás-jelentést. Saját maguk írtak újságot, sőt még egy krimi forgatásának szereplőivé is váltak. Mindez nemcsak a gyerekeknek, hanem nekünk, felnőtteknek is nagyon érdekes volt.

A program vezetői külön beszélgettek a fiúkkal és a lányokkal a facebookon történő zaklatások lelki és büntetőjogi következményeiről, velünk felnőttekkel pedig a digitális világgal kapcsolatos pozitív és negatív tapasztalatainkról.

Valamennyien élveztük a nap minden pillanatát, és már alig vártuk, hogy a következő héten megkapjuk a gyerekek által készített anyagokat.

Hazafelé nagy mulatás, jókedv és nevetés uralkodott a buszon.

Rácz Lászlóné

Megszakítás