Április 23-án egy felejthetetlen kiránduláson vettünk részt Budapesten ahol a Fővárosi Nagycirkusz lenyűgöző előadását tekintettük meg. Különleges élményben volt részünk hiszen nem egy szokványos előadást hanem egy izgalmas főpróbát láthattunk. A Lázár Ervin Program egy országos kezdeményezés, amelynek célja, hogy minden általános iskolás diák évente legalább egyszer ingyenesen jusson el valamilyen kulturális előadásra – legyen az színház, hangverseny vagy éppen cirkuszi produkció. A program hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek közvetlen élményeken keresztül ismerkedjenek meg a művészetek világával. Az utazásunk Encsről indult és szerencsére az útvonalunk a szokásosnál egy kicsit hosszabb volt így gyorsabban a fővárosba értünk. A produkciók alatt végig nagyon jól éreztük magunkat, a látványos mutatványok pedig mindenkit teljesen elvarázsoltak. A közös program remek hangulatban telt. Összességében egy fantasztikus napot töltöttünk el együtt a cirkusz varázslatos világában.
Bartók Hédi 8. b