Select Page

A költészet varázsa

HÁZI SZAVALÓVERSENY

Sokan elavultnak tartják a könyveket, a verseket, a költészetet, pedig talán soha ennyire nem volt szükség az olvasásra, a versekre, a költészet varázsára, mint manapság. Ezek gyógyírt, erkölcsi útmutatást adhatnak számunkra ebben a zűrzavaros világban. Gyermekkortól az életünk részévé kell válnia a verseknek. Ennek ritmusa, mondanivalója van, érzéseket, hangulatokat, fejez ki. A vers az embert megragadja, olyan dolgokra csodálkozhatunk rá, melyek egyébként nem jutnának eszünkbe. A vers a lélek tápláléka, a lelket gazdagabbá, finomabbá teszi, érzelmi intelligenciánkat fejleszti. A vers olvasása, szavalása a meseolvasáshoz hasonlít, bővíti a szókincset, képalkotási képességére is nagy hatással van, mert a ritmus segítségével megjelenik előttünk egy-egy versszak, melyből belső képet készítünk. A versek elbűvölnek, felvidítanak, mondanivalójuk tanulságokat tartalmaz.
Ezen gondolatok jegyében tartottunk házi szavalóversenyt intézményünkben. Tanulóink gondosan válogatták a verseket, figyelembe vették, hogy életkoruknak és személyiségüknek megfelelőt találjanak. Először osztálykeretben rendeztük meg a válogatót, majd évfolyamonként hallgattuk meg a továbbjutókat, szigorúan betartva a járványügyi szabályokat. A zsűrinek és a résztvevőknek nagy élményben volt részük a különböző hangulatú és stílusú versek hallatán.

Eredmények:

Házi szavalóverseny alsó tagozat

 

1. évfolyam

2. évfolyam

3. évfolyam

4. évfolyam

1.
 Pető Hanna
Bolobás Regina
Fekete Anna
Prokop Ferenc
2.
Radics Zsófia
Pásztor Anna
Bartók Hédi
Lengyel Emma
3.
 Fejes Fruzsina
Horváth Balázs
Sándor Léna
Gulyás Panna
Saláta Mátyás
4.
. Meczó Hanna Zoé
 
Kiss Amira Hanna
Vajda Eugénia Szonja
Felső tagozat
 

5. évfolyam

6. évfolyam

7. évfolyam

1.
Zsiga Hanna
Sohajda Zsolt Balázs
Rohály Zágon Ákos
Lakatos Viktória
2. 
Kiss Lilla Emma
Zsigmond Brenda
Erdősi Bendegúz
3.
Pető Bori
Üveges Hunor
Szarka Fanni
 
Gratulálunk a nagyon lelkes és ügyes szavalóknak!
Köszönjük a felkészítő tanároknak.
Vargáné Czap Rita
Rácz Lászlóné
Megszakítás