Select Page

A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Csekén a nemzeti imádságunk, a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezés alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének,  továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Intézményünkben az alsó tagozatos tanulók meghallgatták Vaszily Gréta 8. a osztályos tanuló előadásában a Himnuszt, a felső tagozatos tanulók másik előadásban vele együtt szavalták el. Megemlékezésünket vidám jelenettel folytattuk. A magyar kultúrához tartozik a világon egyedülálló népmesekincsünk. Rácz Lászlóné tanár néni betanításával a Pletykás asszonyok  című magyar népmesét adták elő Weörös Sándor versével a 8.c osztályból Hatala Ágnes, Petrényi Simon, Varkoly Kristóf és Solcz Boglárka tanulók. Ezt a kis darabot, ami nagy vidámságot csempészett az iskola életébe, decemberben már bemutatták Budapesten, a Bolyai anyanyelvi verseny országos döntőjén.

A nap folyamán az alsó tagozatos tanulók szókereső játékot oldottak meg osztályonként. A feladatban HUNGARIKUMOKAT kelett keresni. Az intézményben elhelyezett plakát segítségével, tanulmányozásával lehetett megismerkedni e gyűjtőfogalommal, amely kiemelésre méltó, magyarságra jellemző tulajdonságot, értéket takar.

A felső tagozatos tanulók kvíz játékot oldottak meg osztályonként. Ezek célja az együtt gondolkodás volt. Mindenki jól érezte magát.

Maier Reimond tanár úr szeretettel várja az érdeklődőket a népdaléneklési és néptánc  vetélkedőre.

Vargáné Czap Rita

tanító

 

Megszakítás