Október 14-én ismét iskolánkba látogatott Sebastian atya. A lelki nap keretében kicsikkel és nagyokkal együtt boncolgatta, mi is az a remény, mit jelent az életünkben. Mindkét csapat megfogalmazta a lényeget: a remény az Úrba vetett szilárd hit, mely nélkül nem élhetünk.
Ezen a napon koraeste került sor hagyományos fáklyás körmenetünkre is, melyre iskolánk tanulóin és családjaikon kívül Encs város lakosságát is szeretettel vártuk.
Az útvonal idén a megszokottól kissé rövidebb volt, de tartalmát tekintve nem jelentett kevesebbet ez az esemény. Minden résztvevő feltöltődhetett: ki a szürkületben világító fáklyák, mécsesek, gyertyák hangulatától, ki az imádságoktól, énekektől, másokat a Szentírás szavai érintették meg leginkább. Egyházi elöljáróink elmélkedéseikkel arra irányították gondolatainkat és érzéseinket, hogy imádkozzunk a világ békéjéért, halljuk meg Isten igéjét, cselekedjünk aszerint, és figyeljünk egymásra!
Tapasztaljuk meg, hogy együtt könnyebb a zarándoklat, és nehezebben fogy el a remény! Legyünk hálásak, mert vannak, akik támogatnak minket az életünk útján – fölöttünk és mellettünk is.