Select Page
Ezzel a címmel tartotta előadását húshagyó kedden Gulyás Zsolt karcagi plébános, az ottani katolikus iskola lelki vezetője.

Eszmefuttatásának középpontjában az emberi érzelmek álltak, melyeket több szempontból is górcső alá vett. Rámutatott, hogy egyes helyzetekben (pl. iskolai konfliktusok során) vagy bizonyos életszakaszokban jellemzően hogyan bánnak az emberek az érzéseikkel. Taglalta, mit tehetünk annak érdekében, hogy ezek gátak helyett hajtóerőkké váljanak az életünkben, és szebbé, jobbá tegyék azt. Biztatott bennünket, hogy az érzelmi intelligencia életünk végéig fejleszthető, tanulható. Fontos összetevői: az önuralom, az önkontroll, a lelkesedés, a kitartás, az empátia képessége és a motiváció. Folyamatos feladat számunkra magunk és mások megértése, elfogadása. Ez az út nehéz és hosszadalmas, de saját, igazi énünk felfedezéséhez, megismeréséhez vezethet. Szem előtt kell tartanunk, hogy érzéseink keletkezéséért nem vagyunk felelősek, de azért, hogy azokkal hogyan bánunk – és milyen tettek követik őket -, már igen. Ezért is fontos, hogy kiegyensúlyozott, egészséges személyiségekké váljunk, akik képesek tervezni, tudnak józan döntéseket hozni, akiket rugalmasság, alkalmazkodóképesség, empátia és erkölcsösség jellemez. Ki más lehet előttünk a példa, mint maga Jézus Krisztus, teljes emberi és isteni mivoltában. Vendégünk számos bibliai idézettel támasztotta alá, hogy a Megváltó ugyanolyan érzésekkel bírt, mint mi, egyszerű halandók.

Zsolt atya szemléletes, érdekfeszítő előadása végén hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy érzéseinket, érzelmeinket érthető, illendő módon megfogalmazzuk. Ehhez óriási segítséget nyújthat a zene, a tánc, a sport, bármilyen művészeti ág, egy jó könyv, film vagy színházi darab, a természet közelsége, egy kirándulás, egy jóízű beszélgetés vagy egy vidám közösségi esemény, bármely felszabadult játék és természetesen az imádság.

Milyen nagyszerű, hogy az iskolánkban ezekből jónéhányra lehetőség nyílik!

A jelenlévő pedagógusok ez alkalommal nemcsak szakmai munkájukhoz kaptak megerősítést, hanem magánéletükhöz is jó tanácsokat, megfontolandó gondolatokat. Köszönet érte!

                                                                                                                                                Makranczi Sándorné

Megszakítás