Select Page

Ballagás a Szent László Katolikus Általános Iskolában

2021. június 12-én korán reggel a hetedik évfolyamos tanulók díszbe öltöztették az iskolát, hogy méltó módon ünnepelhessenek az elballagó nyolcadikosok. 49 ünnepi ruhába öltözött diák vett részt utolsó osztályfőnöki óráján. Majd csengőszóra vonultak az udvarra, ahol ünnepi műsorral és virággal köszönték meg az elmúlt 8 évet a pedagógusoknak, diáktársaknak és a szülőknek. Szavalatok és búcsúdalok mellett az iskola igazgatója, Kapinuszné Lengyel Lívia is elbúcsúzott a „zarándokoktól”. Az intézmény vezetősége jutalomkönyveket és okleveleket adott át kiemelkedő tanulmányi eredményért, versenyeredményekért, közösségi munkáért, sporttevékenységért, missziós munkáért, illetve rendszeres ministrálásért. Továbbá kiosztásra kerültek a városi kitüntetések is. A 8. a osztályból Bene Alexa, míg a 8. b osztályból Kiss Gréta kapott könyvjutalmat és oklevelet. Az Egri Egyházmegye minden évben kitüntetést adományoz egy felterjesztett tanulónak, aki 8 évig kiemelkedik nemcsak tanulmányi munkájával, hanem versenyeredményeivel, illetve az iskola hírnevét öregbíti. Ebben a tanévben ezt a kitüntetést Szarvas Milán 8. b osztályos végzős vehette át. A szülői munkaközösségben végzett nyolcévnyi aktív tevékenységet szintén oklevéllel köszönte meg az iskolavezetés. A ceremónia végét hálaadó szentmise zárta.

8. a osztály tanulói: Bagoly Dalma, Barnóczki Nóra, Bene Alexa, Buchala Cecília, Csordás Kevin, Dudás Szilárd, Gaál Eszter, Glonczi Titanilla, Gulyás Mátyás Zoltán, Gyurcsó Zsombor, Jaskó Kata, Juhász Lívia, Kecskés Róbert, Krakkai Tibor, Lakatos Bianka, Lukács György, Németh Boróka, Salák Márk, Szegedi Márk, Szopkó Zsolt, Tóth Dorina, Vass Soma, Vaszily Bátor, Zsiga Benedek. Osztályfőnök: Veres Zoltán

8. b osztály ballagói: Béres Márk, Bódi Dzsenifer, Bodnár Bernadett, Bodnár Petra, Filotás Lili Borbála, Hosztafi Gergő, Hutka Barbara, Hutka Dániel, Juhász Aliz, Kiss Ágota, Kiss Gréta, Kollár Levente, Kristóf Réka, Lengyel Antónia, Matesz Dominika, Nagy Dániel Máté, Orosz Kristóf, Szabados Ivett, Szarvas Milán, Szegedi Hunor Ádám, Tóth Márta, Tóth Tibor, Tóth Vanda, Török Bence, Török Csenge Virág. Osztályfőnök: Majorosné Jakab Renáta

Megszakítás