A tanévkezdés mindig izgalmas dolog. A 2021-22-es kezdet magával hozta az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, ettől még eseménydúsabbá vált. Igyekeztünk bekapcsolódni az eseménysorozatba a televízión keresztül is. Aztán szeptember 11-én személyesen is részt vehettünk a Családi Napon a Margitszigeten. Már a megérkezés is gyönyörű volt. Egy Japánkerten keresztül sétálva a Víztorony tövében találtuk magunkat. A Nagyszínpadig a magyar szentek ember nagyságú képei vezettek el bennünket. A téren már sok ember volt, fiatalok, családok gyerekekkel. A színpadról folyamatosan szólt a zene, különböző előadók váltották egymást. Játszóházak, alkotóműhelyek sokasága telepedett ki. Megismerkedhettünk a szerzetesrendek sokaságával. Közel kerültünk a gyógynövényekhez, kóstolhattunk gyümölcsöket, pogácsát, magvas péksüteményeket. Oldalt a Kamaraszínpadon folyamatos tanúságtételeket hallgathattunk. A fiatalok sokan felkeresték a Szólj be a papnak sátrat, ahol fiatal papokkal beszélgethettek. Mivel közel voltunk a valahai domonkos kolostor romjaihoz, itt is tettünk egy rövid sétát.
15 órakor Székely András püspök atya bezárta a rendezvény itteni részét, és hosszú emberkígyó indult el a Kossuth térre, ahol szentmisét celebrált Erdő Péter bíboros, Esztergom-Budapesti érsek. Nagyon sokan szerettek volna részesülni ebben a kegyelemben, de sok jó ember kis helyen is elfér! Előbb ámultunk és bámultunk, ekkora tömeget nemigen láttunk még. A Szentmise több nyelven zajlott, folyamatosan követtük a kivetítőn a fordításokat. Csodálatosan énekelt a kórus, jó volt bekapcsolódni. A záró himnusz után felolvasták a körmenet sorrendjét, és fáklyákat osztottak A kivetítőn láttuk, hogy kigördült a térről az Oltáriszentséget szállító jármű. Jó sokáig tartott, amíg a menet vége is elhagyta a teret. Közben lassan sötétedett. Hosszan vonultunk Budapest szebbnél-szebb épületei előtt. Végig kísért bennünket a zene. Az énekek ismétlődő részeinél magasba emeltük a fáklyákat, melyek fénye egyre jobban érvényesült. Az útvonalba eső házak erkélyein emberek álltak s integettek. Lassan rákanyarodtunk az Andrássy útra. A Hősök teréig nem értünk el. A hatalmas kivetítőkön láttuk, ahogy megérkezik az Oltáriszentség, fogadtuk Erdő Péter bíboros áldását. Elénekeltük a Boldogasszony anyánk himnuszt, ami ennyi ember torkából és szívéből megrendítően gyönyörű.
Életre szóló élményt jelentett számunkra ez a nap, reméljük az itt nyert kegyelmek erőt adnak és sokáig kísérnek bennünket!
Takács Edit hitoktató
Mindaz, amit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szombati napján kaptam
Napról napra megtapasztalhatók a Jóisten csodái. Reménytelennek tűnő helyzetekben a hirtelen felbukkanó megoldás. Az emberek jósága, kedvessége. Derűs nyugalom és a lélek békessége, hitünk ereje. Mindezt megéltem a margitszigeti családi napon, az Országház előtti szentmisén és fáklyás meneten.
Miközben a szigeten, a nagyszínpadon zajló műsorszámokat hallgattam, jóleső érzéssel figyeltem a mellettem elhaladó embereket: ismerteket és ismeretleneket, időseket és ifjabbakat. Jöttek a párok egy-kettő-három-négy-öt gyermekkel. Boldogan gondoltam arra, hogy vannak még fiatalok, akik mernek házasságot kötni, családot alapítani, és gyermekeket nevelni, akkor is, ha minden szennymédia azt harsogja, ez ma már nem divat. A fejlettnek titulált nyugat vezetői (?) és hazai bérenceik hiába zúdítják világunkra a sok mocskot szerencsétlen megtévesztett embereket fel- és kihasználva, ezek a családok mégis őrzik a keresztény értékeket és az évezredes hagyományokat. Őket látva örömteli bizakodás töltött el, hogy igenis van jövő, van magyar jövő.
A gyerekek … Gyönyörű kis angyali lények! Székem közelében állt egy terebélyes platánfa, sok apróság azon csimpaszkodott, a nagyobbak magasabbra is felmásztak, miközben szüleik óvó pillantása kísérte mozdulataikat. Előttem dobó sakkot játszottak nagy élvezettel. A sátraknál pedig önfeledten rajzoltak, színeztek, gyöngyöt fűztek, barkácsoltak, beszélgettek. Végre nekik való tevékenységekkel foglalkoztak. A mi felelősségünk, hogy megőrizzük tiszta tudatukat és lényüket, megóvjuk őket a tömegmédia agymosásától, az érzelmi elbutulásukat szolgáló okoseszközök káros hatásaitól.
És ott voltak a mi gyermekeink, iskolánk tanulói, akik vállalták a korai felkelést, a rengeteg (több mint öt órás) gyaloglást, az éjszakai utazást. Akik fáklyát tartva lelkesen vonultak imádkozva, énekelve szüleikkel, nagyszüleikkel és velünk, tanárokkal. Felváltva vitték, és magasra emelték iskolánk zászlaját. Bármilyen huncutságokat, csínyeket is képesek elkövetni a hétköznapokban, mindaz a jóság és szeretet, amelyet születésükkor magukkal hoztak földi világunkba, bennük van. Meghatott a figyelmességük, az összetartásuk.
Az Országház előtt bemutatott szentmisére gondolva most is lélekemelő melegség jár át. Mögöttem francia lelkiatyák álltak, mellettem egy háromgyermekes házaspár, előttem egy idősebb néni a férjével, körülöttem emberek tömege. Mégis mindenkit áthatott a nyugalom, béke, szeretet embertársaink iránt. Türelmesen és udvariasan várakoztunk a szentáldozásra, mise után pedig, hogy elindulhassunk a fáklyás menetre. Egy nénivel beszélgetésbe elegyedtünk, és elmondta, hogy akkor született, amikor Magyarországon először volt Eucharisztikus Kongresszus. Vagyis 1938-ban. Lenyűgözött a fáklyát osztó, a sorfalat álló fiatal cserkészek és a többi segítő szívből jövő mosolya és segítőkészsége, sok-sok igaz ember pontos, mindenre kiterjedő szervezése.
A hosszú menetet látva erőt kaptam. A tudatot, hogy igenis sokan vagyunk, és erősek vagyunk mi, keresztények szerte a világon, akik a kísértések ellenére is igyekszünk Krisztus tanítása szerint élni. Nem mások ellen, hanem másokért, a hitünkért, a hazánkért, a családunkért, az életért. Mint hajdan őseink tették, „a kereszténység utolsó védőbástyájaként”.
A felvonulók száma meghaladta a kétszázezret. ÉS ez az embertömeg fegyelmezetten, egymást segítve és vigyázva haladt, és nem hagyott maga után szeméthalmokat.
A házak erkélyén integető emberek kísérték szemükkel az emberáradatot.
Az egyik ilyen kis erkélyen egy idős néni üldögélt, évei száma már a 90-hez közeledhetett. Gyermekként talán részt vett az 1938-as Kongresszuson. Lelkesen integettünk neki, és emeltük magasra a fáklyánkat tiszteletére. Milyen boldogság tölthette el, hogy ennyi ember tanúságot tesz a hitéről. Talán az is eszébe jutott, hogy ha ő egyszer majd el is költözik a földi világból, van, lesz folytatása annak az értékrendnek, amelyet képvisel. És úgy legyen!
Hálás vagyok a Jóistennek, hogy megélhettem ezt a napot, és valamennyi zarándoktársam nevében köszönetet mondok Buchala István igazgatóhelyettes úrnak, aki lankadatlan lelkesedéssel szervezte utazásunkat a Kongresszusra, s a nehézségek sem térítették el nemes szándékától. Olyan lelki élményt kaptam azon a szeptemberi szombaton, amelyből egész életem során erőt meríthetek.
Rácz Lászlóné
Szent László Katolikus Általános Iskola, Encs
