Select Page

Akár mottóul is kölcsönözhetné Kányádi Sándor sorait kollégánk, Maier Reimond.

Iskolánk tánctanára az Észak – Magyarország c. napilap által meghirdetett „Hétköznapi hősök” elnevezésű verseny pedagógus kategóriájának győztese lett. A szavazatok magas száma szülők, kollégák, barátok, de elsősorban jelenlegi diákok és volt tanítványok szeretetét, elismerését mutatja.

Tanár bácsi – ahogyan legtöbben szólítják – már az első osztályban elvarázsolja a nebulókat: a mesék, a népi játékok, a gyermekjátékdalok világában megalapozza a népi kultúra, különösen a néptánc iránti fogékonyságot. Ezután – napról napra lelkiismeretesen felkészülve – folyamatosan fejleszti a mozgáskoordinációt, a ritmusérzéket, segíti a gyerekek közti kapcsolatteremtést, a helyes önértékelést, példát ad illemtanból. Felszabadult, vidám légkör jellemzi az óráit.

Szünetekben kicsik – nagyok keresik a társaságát. Szeretnek beszélgetni vele, hiszen figyelemmel, megértéssel fordul feléjük.

A művészeti tagozaton a tehetségeket bontakoztatja ki. Számtalan területi, országos, sőt Kárpát – medencei néptánc –és énekverseny dobogós helyezéseit érték már el tanítványai.

Intézményünkben elindította a népzenei képzést, újabb lehetőséget teremtve a szabadidő értékes eltöltésére, amiből neki nem sok marad. Iskolai és városi ünnepségek, rendezvények aktív részese. Csoportjaival rengeteg fellépést vállal (tanít a megyében más iskolákban is), hétvégente pedig szülővárosába, Nagykárolyba utazik, hogy több generációnak átadhassa tudását. Küldetés ez a javából!

És a missziója itt még nem ér véget: szervezett már több jótékonysági bált, az indiai árvízkárosultak javára kulturális estet, ajándékgyűjtő akciót a moldvai gyerekeknek.

Nyaranta az általa létrehozott néptánc, népzenei és kézműves táborokban szerezhetnek maradandó élményeket, emlékeket a fiatalok.

Ő pedig örömmel, fáradhatatlanul teszi a dolgát, amire az Isten hívta. Éltesse még nagyon sokáig erőben, egészségben, részesítse bőven kegyelmeiben, áldásában!

 

 

Megszakítás