Lelki vezetőnk, Dr. Garancsi László atya meghívására november 26-án ferences szerzetesek érkeztek iskolánkba az esztergomi Temesvári Pelbárt gimnáziumból. Velük tartott az intézmény néhány diákja is.
A nap folyamán – kötetlen beszélgetések keretében – a felső tagozatosok számára kirajzolódott, milyenek is a „frankások” hétköznapjai, bővültek ismereteik Szent Ferencről, sőt, a nyolcadikosok számára új lehetőség csillant meg a továbbtanulást illetően.
Az alsósok is találkozhattak a barátokkal. Éneklés és vidám játék, valamint közös imádság tette szebbé számukra az esős hétfő délutánt.
17 órától a Szent Anna templom adott helyet annak a főként szülők számára meghirdetett fórumnak, melyen a vendégek minden részletre kiterjedően mutatták be iskolájukat. Szó volt a tantárgyakról, versenyekről, a szabadidős lehetőségek széles skálájáról, kiemelve a művészeti és sporttevékenységeket.
Megtudhattuk, mit jelent Szent Ferenc lelkiségét követni, milyen „Igazi Barátok közt” lenni, élni.
A tájékoztatót – ferences celebrálással – szentmise követte, méltóképpen zárva a napot.
Köszönjük Garancsi atyának, hogy olyan messziről meghívta a ferences rend képviselőit. Bár a kilométerekben mért távolság megmaradt, ők mégis közel kerültek hozzánk.