Select Page

Első nap

Június 27-én, hétfőn reggel vidám gyermekek népesítették be iskolánk udvarát. Kezdődött a napközis tábor közel 150 – főleg alsó tagozatos – tanulónknak, akiknek a napjait 15 pedagógus igyekezett érdekes programokkal színesíteni.
A reggeli ima után a betegek gyógyulásáért is imádkoztunk, majd táborvezetőnk, Nyitrai Anett tanító néni kiosztotta a csoportoknak a sapkákat, amelyek közösségünk egységét jelképezték.
Amíg a reggelire várakoztunk, székfoglalót játszottunk a tanteremben, ez lett nálunk „a nap játéka”, szabadidőben mindig felcsendült a „Cseréljen helyet az, aki …” kezdetű mondat. A többi osztály is játszott, mesét nézett addig, amíg a közös program elkezdődött.
A délelőtt kedvenc eseménye a fiú-lány vetélkedő volt, ahol a két csapat érdekes és vicces feladatokat oldott meg. Az eredmény döntetlen lett.
Ebéd után csoportokban elkészítettük táborunk emblémáját – nagyon szépen sikerült -, és a gyerekek Szent Erzsébet életét ábrázoló rajzokat színeztek nagy élvezettel. Ezután az udvaron, a fák kellemes hűvösében türelmesen várakoztak a csillámtetoválásra és az arcfestésre.
            Élményekkel tele indultak haza a szebbnél szebb „pillangók, kiscicák, tigrisek, pókemberek”.

 

Rácz Lászlóné
Megszakítás