Select Page
Május 31 -én került megrendezésre a Gyereknap iskolánkban. Remek napsütéses idő volt. Rengeteg színes programot szervezett a Diákönkormányzat felnőtt segítője, Olejnyik Éva a többi pedagógussal együtt. Bucskó Veronika, DÖK vezető megnyitó beszéde után tanáraink meglepetés műsorral kezdték a napot, a ” Lehetsz király” című dal paródiáját adták elő „Lehetsz diák” címmel.
Vastapssal jutalmaztuk őket!
Az alsó illetve a felső tagozatosok 8-8 állomáson át élvezték a mókás játékokat, amelyeknek az iskola udvarán és az épületben voltak a helyszínei. Kipróbálhatták a színpompás ugrálóvárat, illetve az óriás csúszdát. A nagyobbak kedvence a lézerharc és a buborékfoci volt, és még sok-sok játéklehetősége volt a gyerekeknek: íjászkodás,célbalövészet, táncház, floorball, célbarúgás, darts és pónilovaglás.
Az alsósok gyönyörű csillámtetkói különböző színekben pompáztak testrészeiken.
A nap fénypontja a tanár-diák focimeccs volt, ahol a tanáraink győztek a nyolcadikos fiúk ellen.
A lányok pedig a tanár nénik ellen röplabdáztak, amelyet szintén sok szurkoló követett.
Köszönjük a diákönkormányzat ajándékát, jólesett ebéd után majszolni a Dörmit és a Kinder Pinguit is.
Reméljük jövőre, nyolcadikos diákként is átélhetünk még ilyen fergeteges Gyereknapot iskolánkban!
Kiss Lilla Emma és Zsiga Hanna 7. a osztályos tanulók
Megszakítás