Select Page

Június 14-én megrendezésre került a gyereknap az encsi Szent László Katolikus Általános Iskolában. A programok szórakoztatók voltak a kisebbek és nagyobbak számára is. Az osztályok és a foglalkozások be voltak osztva, így nem volt tömörülés egy-egy helyen.

     A mi osztályunk a lézerharcnál kezdte, ami miatt kifejezetten izgatott voltam. A „fegyver” kinézete és a díszlet még izgalmasabbá tette a játékot. Utána a mellette lévő célbalövést próbálhattuk ki. A puskát megfogva, végét a vállam alá, a kulcscsontomhoz helyezve lőttem a kis céltáblákra. A következő pillanatban már az élőcsocsónál találtam magam. Először eléggé nehézkesen kezdődött, de ahogy az idő telt, úgy jöttünk egyre jobban bele. A mellette levő programnál néhány vakvezető kutyával ismerkedhettünk meg. Az érdekes információk meghallgatása után egy szemkötővel a szememen sétáltam a suli udvarán az egyik kutyus segítségével. Az asztalnál egy párkeresőt játszhattunk csukott szemmel. Míg a vakvezetésnél a hallásom került előtérbe, itt a tapintásra volt nagy szükségem. Beszélgettem az ott ülő látássérült Barnával, majd indultunk tovább. Mielőtt a következő foglalkozás elkezdődött volna, a csillámtetkós pultnál kisebb motívumokat csináltak nekünk a kezünkre. Utána kezdődött a Jumanji. Az évfolyamot csapatokra osztották, majd feladatok megoldásával telt el az idő. Bár itt nem volt embereket beszippantó társas- vagy videójáték, de garantáltan jó emlékként marad meg bennem. Jumanji megmentése után a buborékfocihoz invitált az osztályfőnököm. A nagy buborékban egymást lökdösve próbáltuk keresni a labdát és azt kapura rúgni. Az ebéd és a jégkrém elfogyasztása után egy óriás csúszda tetején találtam magam. A nap végére még egy extrém íjászat maradt. A védőfelszerelést felvéve kaptam egy íjat, a nyilakat pedig középre helyezték. Az elkövetkezendő percekben egymást próbáltuk tisztes távolságból lelőni, kisebb-nagyobb sikerrel. A kisebbek számára még ugrálóvárat, sorversenyt és a már említett csillámtetoválást is szerveztek. 

    Ez a nap biztosan örök emlékként fog megmaradni bennem.

 

Kertész Janka

Megszakítás