Select Page
A szokásosnál is nagyobb várakozás előzte meg az idei Erzsébet Napközis Tábort, nagyon régen nem találkoztak már egymással tanítók és gyermekek.
A harmadik turnus július 13 és 17 között történt.
Hétfőn az ismerkedés zajlott önismereti játékok, közös énekléssegítségével. Beszélgettünk a tábor névadójáról és eszmeiségéről, színeztük a logót. Megnéztük a higiéniás tájékoztató kis filmet, arról készültek plakátok.
Kedden a szabadtéri játékokon túl a védő néni – Lengyel Judit – látogatott el hozzánk, a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően foglalta össze a koronavírusról tudható információkat, hogyan előzhetjük meg, mi a szükséges védőfelszerelés. A gyerekek aktívan bekapcsolódtak, hozzászóltak, tájékozottságot mutattak a témában. A hallottakat tesztek kitöltésével is megerősítettük.
Szerda délelőtt nagy sikert arattak a kreatív foglalkozások. Spatulákból készültek ajtódíszek, a lányok fonalból barátság karkötőket szőttek. Kedvenc csemegéjüket, a fagylaltot is megörökítették. Köveket díszítettünk decopage technikával. Délután az ügyességüket tettük próbára, sorversenyek formájában. Lelkesen versenyeztek, hangosan szurkoltak.
Csütörtök a kirándulás napja volt. Tokajban felmásztunk a kilátóba és letekintettünk a városra és részt vettünk egy órás hajókázáson a Bodrog folyón, gyönyörű napsütésben. Láttunk vízi madarakat, sportolókat, strandolókat, pihenő hajókat és munkagépeket. Átúszott a hajó két híd alatt is! Lehetőséget kaptak a gyerekek nézelődésre, vásárlásra is, majd tovább utaztunk Tarcalra. Már messziről láttuk az Áldó Krisztus szobrot, hisz a város fölé magasodó hegyen áll. Nem kis munka volt felmászni oda, de sikerült és megérte, gyönyörű a kilátás odafentről. Imádkoztunk a szobornál, hálát adtunk a jó időjárásért, a programokért. Lesétáltunk a magaslatról, pihenésképp a Hanna cukrászdában fagyiztunk. A kirándulást sportolással zártuk a játszótéren és a kondi parkban. Mindenki átmozgatta izmait, igyekeztünk kivédeni az izomlázat.
Péntek a zárónap azzal telt, hogy megfogalmaztuk véleményünket az élményekről. Lerajzoltuk a kirándulást, kitöltöttük a kérdőíveket.
Gyerekek és felnőttek véleménye a táborról, évről évre kedvező. Színes programokat állítunk össze. Remek ellátásban részesülnek. Az élelmezés változatos és vitamindús. A rendelkezésre álló anyagokból szívesen és kreatívan alkotnak. Egész héten „üzemelt” a homokozó és használták az udvari sporteszközöket is.
Köszönjük ezt a remek lehetőséget, ami test-lelki felüdülést kínál. Szívesen élnénk vele a továbbiakban is!
                                                                     Takács Edit kísérő pedagógus
Megszakítás