Select Page

Október a rózsafüzér és a missziók hónapja.

Iskolánkban számos esemény vált hagyománnyá:

A reggeleket az osztályok sorban egy-egy tized olvasásával kezdték a hittanteremben. A többiek az iskolarádión keresztül tartottak velük. Ugyanígy zajlott a teljes rózsafüzér-imádság, amikor egy időben egymillió gyermek fordult az Égiekhez fohászaival a békéért és az egységért.

Három generáció viszont élőszóban köszönthette a Szűzanyát Magyarok Nagyasszonyának ünnepén. Megható volt látni, hallani, ahogyan diákjaink a szülők, nagyszülők kezdő imáihoz csatlakoztak, ahogyan tiszta szívből énekeltek.

A lelki napon újra találkozhattunk, beszélgethettünk Sebastian atyával, aki különösen felhívta a figyelmünket három szó használatára: kérem, köszönöm, bocsánat.

Beszélt arról is, hogy a nyíregyházi görögkatolikus iskola egyik tanulója hosszú ideje súlyos beteg. Elhatároztuk, hogy a missziós adománygyűjtő nap bevételéből eljuttatunk egy nagyobb összeget a fiú számára, hiszen a kezelése igen sokba kerül. Rengeteg felajánlás érkezett és cserélt gazdát pénzadomány ellenében. (Játékok, tanszerek, könyvek, dísztárgyak…) Az iskola diákönkormányzata kiegészítette a missziós gyűjtést, így – imáink mellett – összesen 100000 Ft-tal támogathattuk a nyírségi családot. Nagy köszönet érte minden adományozónak!

Napi imádságainkat ebben a hónapban néhány soros hálaadó versek is kiegészítették, melyek a földrészeket jelképező missziós színek jegyében íródtak. Íme, egy közülük:

 

Köszönöm, Uram, hogy a Föld még él!

Színeivel igazolod: sok népe békél.

Van mégis háború, ellentét, gyűlölet.

Kérünk, hozz a világba tiszta színeket!

Kérünk, hozz a világba tiszta szíveket!

Makranczi Sándorné

Megszakítás