Karácsonyváró, ünnepre hangoló LELKI NAP volt iskolánkban pénteken. Reggel meggyújtottuk az adventi koszorú 4. gyertyáját. A kicsi lángok egyre nagyobbá teszik a reményt, hogy hamarosan megérkezik a Megváltó. Születésének csodálatos a története! A délelőtt folyamán alsós és felsős tanulóink ezt követték nyomon egy-egy – a korosztályuknak megfelelő – rajzfilm nyomán. A látottakat tanítóik, tanáraik vezetésével beszélgetések, különböző feladatok, kézműves foglalkozások által dolgozták fel. A lelki készület a Szent Anna templomban folytatódott az 5. évfolyam meghitt misztériumjátékával. Gulyás Zsolt atya és Salai Szabolcs parókus szavai elmélyítették bennünk az ünnep lényegét. Imáinkkal és a felzendülő adventi, karácsonyi énekekkel öröm járta át a szívünket: már csak néhány nap, és valóban eljön az Üdvözítő.
ÁLDOTT, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK MINDENKINEK!