Select Page

 

Vírus ide vagy oda, iskolánk tanulói kihasználva az utolsó kellemes őszi napokat, kerékpártúrán vettek részt Szent Gellért tiszteletére.

Hogy a szabályokat is betartsuk és jól is érezzük magunkat, osztályonként szervezve, több napra elosztva róttuk a kilométereket. Voltak, akik csapatukkal a közeli Perére mentek, a bevállalósabbak viszont egészen Vizsolyig tekertek, hogy interaktívan megismerkedjenek a híres vizsolyi Biblia történetével, és kinyomtassák az első oldalt saját maguk számára is. Hála testnevelő tanárainknak, akik a csapatokat vezették, és a megfelelő tempót diktálták, elegendő energiát égettünk ahhoz, hogy a túra végén elfogyasszuk jól megérdemelt pizzáinkat, amit az Aranyhordó Étterem készített számukra. Ezúton is köszönjük nekik.

Szintén köszönettel tartozunk osztályfőnökeinknek, kísérő tanárainknak, hogy a nehéz időszak ellenére is próbálnak nekünk kellemes perceket szerezni. Reméljük, jövőre a biciklitúra mellett már sok más közös programon is részt vehetünk!

7.b osztály

Megszakítás