Select Page

Határtalanul program

2020-2021.

Utunkat kissé álmosan, kora hajnalban kezdtük meg az iskola elől, ahol szüleink izgatottan búcsúztak tőlünk, hiszen ez volt életünk első külföldi utazása nélkülük. Bár eleinte még kissé csendesek voltunk, hamar belerázódtunk a hosszú kirándulásba és vidám csacsogásunk megtöltötte luxus emeletes buszunkat, ahonnan gyönyörködhettünk az elsuhanó tájban és hamarosan megpillanthattuk gyönyörű úticélunk közeledő dombjait.
A Király- hágón átkelve elénk tárult Erdély gyönyörű vidéke. Első megállónk Nagyváradon, a Partium központjában volt, ahol Szent László szobránál fotózkodtunk, majd rövid városnézés után tovább utaztunk Gyergyószentmiklósra, ahol meleg vacsorával vártak a szálláshelyünkön. A következő napokban rengeteg programon vehettünk részt. Gyergyószentmiklóson az Örmény templomot néztük meg. Ezután a gyergyószárhegyi Lázár kastélyhoz látogattunk, ahol Bethlen Gábor, Erdély fejedelme töltötte a gyerekkorát. Elutaztunk a Gyilkos-tóhoz. Különlegessége, hogy több mint 150 éves farönkök állnak ki a vízből. A Békás-szorosban 200-300 méteres sziklák között sétáltunk. Madéfalván a „siculicidiumnak” is elnevezett, madéfalvi vérengzésben elesettek emlékére állított szobor előtt tisztelegtünk. Csíksomlyón a csodatevő Szűz Mária szobrát néztük meg a kegytemplomban. Következő úti célunk a Szent Anna – tó, majd a Mohos tőzegláp volt. Rövid kitérőt tettünk, hogy a Nyerges tetőn emlékezzünk a 1848-ban elesett székelyekre. A kirándulás negyedik napján a Sóvidék nevezetességeivel ismerkedtünk meg: Szovátán a Medve-tó partján sétáltunk, Parajdon a sóbányát látogattuk meg. Parajdon maradva megnéztük a Sószorost, ahol különböző sóformációkat tekintettünk meg. Ezt követően sétáltunk Korond főutcáján az állandó kirakodóvásárban. Tovább utazva Farkaslakára, Tamási Áron síremlékénél tisztelegtünk. Következő megállónk Székelyudvarhely volt, ahol a központban sétáltunk. Utolsó napon reggeli után a Maros-mente irányába indultunk el. Szászrégenen átutazva Marosvásárhely központjával ismerkedtünk meg. A következő és utolsó megállónkon, a Király–hágón még egyszer megnézhettük búcsúként Erdély hegyeit.
Valamennyien maradandó élményekkel gazdagon jöttünk haza. Bár kimerültek voltunk, újra visszamennénk, hogy Erdély általunk eddig még fel nem fedezett értékét is megcsodálhassuk. Köszönjük iskolánknak, tanárainknak a szervezést, a Talabor utazási irodának a közreműködést, Tiponucz Tibi bácsinak az idegenvezetést és nem utolsó sorban két „jófej” sorfőrünknek, Gonda Feri bácsinak és Gáncs Józsefnek, hogy balesetmentes, csodálatos utazásban részesítettek minket.
Dudás Flóra
8. a osztályos tanuló
Megszakítás