Select Page

Immáron ötödik alkalommal rendeztük meg a Szent László Katolikus Ált. Isk. és AMI jótékonysági bálját. Sajnos az előző két évben a járványhelyzet meghiúsította immár hagyománnyá vált bálunkat, ebben az évben azonban újra együtt ünnepelhettünk!

Bálunk célja ismét az volt, hogy iskolánkat tovább gazdagítsuk!

Amit ez alatt az egy hónap alatt tapasztaltam, az fantasztikus volt. Hatalmas örömmel töltött el, hogy éreztem, ezt a bált mindenki akarja. Ez az összefogás, ami a szülők és az iskola között kialakult, egy hatalmas erőről tanúskodik, és ebből az erőből a gyermekeink gazdagodnak majd.

Nagyon köszönöm, köszönjük a sok-sok szülői támogatást, a pedagógusok segítségét, a támogatójegyeket, melyeket nemcsak szülők vásároltak meg hála Istennek nagy számban, hanem külsősök is, sok-sok vállalkozó.

Sokan fáradhatatlan lelkesedéssel és odaadással vettek részt a szervező munkában. Nagyon köszönöm a segítségüket, támogatásukat! Böjte Csaba atya szavai jutottak az eszembe:

„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, s meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.”

Nagyon örülünk annak, hogy sokan úgy gondolják, úgy érzik, érdemes gyermekeink második otthonát szépíteni, fejleszteni.

A Példabeszédekből vett ige szavaival köszönjük meg az önzetlen segítségét, lelkesedését minden egyes szülőnek, pedagógusnak és támogatónak, akik mellénk álltak és nagyban támogatták, hogy ez, az iskola  10. jubileumi évét ünneplő jótékonysági bál létrejöjjön.

„Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik… Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.”

                                                                                 Vaszilyné Veres Hajnalka

                                                                                               SZMK elnök

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

A Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI Szülői Szervezete nevében köszönjük mindazoknak a segítségét és támogatását, akik munkájukkal, felajánlásukkal és anyagi hozzájárulásukkal támogatták jótékonysági bálunkat.

                                                     Tisztelettel és köszönettel:  SZMK

„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, s meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.”

                                                                                              (Böjte Csaba)

 

Megszakítás