Select Page
Mint minden éven , idén is , az oltár körül szolgáló, ministráns gyermekek kétnapos jutalomkiránduláson vehettek részt.
Szeptember 14-én, 2 kísérő pedagógussal együtt , 19-en indultunk Mezőkövesdre a Zsóry Katolikus Üdülőbe.
Megérkezésünk után elfoglaltuk a szobáinkat , aztán indultunk is a Zsóry Fürdőbe.
Szerencsére az idő a kedvünkre szolgált, így délelőtt a kinti medencéket is kipróbálhattuk.Ebédre visszamentünk a szállásra, aztán egy kis szieszta után újra a strandon voltunk.
Egészen zárásig lubickolhattunk.A benti részlegen kellőképpen kifáraszthattuk magunkat. Csúszdák és különféle élménymedencék vettek körül minket, pár gyerek még a szaunát is kipróbálta. Estefelé finom csirkepaprikást vacsoráztunk, szinte mindenki megette a tányérból az ételt , annyira finom volt.Sokáig elütöttük az időt, kártyáztunk, társasoztunk és beszélgettünk egymással. Másnap délelőttöt a városban töltöttük, ahol megtekintettük a Szent László templomot. Egy idős néni részletesen bemutatta nekünk
a csodálatos Isten házát, aminek nemrég volt a 250 éves búcsúja. Készítettünk néhány fotót, majd elsétáltunk a Rozmaring Cukrászdába, ahol mindenki választhatott a kedvére egy ízletes süteményt valamint egy üdítőt is. A kis kiruccanásunk után megebédeltünk és összepakoltunk az üdülőben. Fájó szívvel búcsúztunk el ettől a helytől.
Én fantasztikusan éreztem magam, sajnálom, hogy már jövőre nem vehetek részt ezen a kiránduláson.
Köszönjük szépen Bartek Nikolett tanárnőnek és Olejnyik Éva tanító néninek,hogy elkísértek minket és vigyáztak ránk ezen a két napon!
Bucskò Veronika
8. b osztályos tanuló
Megszakítás