Az Egri Főegyházmegye támogatásával lehetőségünk nyílt két napot eltölteni a hevesi vármegyeszékhelyen.
Elsőként természetesen a bazilikába mentünk, ahol hálaadó és könyörgő imáinkkal fordultunk az Úr Jézuhoz és a Szűzanyához.
A városban éppen a Kutatók Éjszakájára készültek. Ebből az alkalomból a főtéren számos interaktív játék, kísérletezés, egy-egy foglalkozáshoz kapcsolódó gyakorlat várta a fiatalokat. 7. és 8.-os missziósaink kifejezetten örültek ennek az időtöltésnek.
Délután az egyetem csillagdájában varázsolódtunk el, majd egy térképpel kiegészített feladatsor segítségével Eger fő nevezetességeit fedezhettük fel. Legizgalmasabban az esti csapatépítő program alakult: a szabadulószoba rejtélyei és rejtvényei összefogásra, bizalomra, egymás segítésére sarkalltak bennünket.
A másnapi hazautazást néhány óra szabadidő előzte meg. Sétálgattunk, gyönyörködtünk az épületekben, beültünk kicsit teázni, „mekizni”. Szellemi táplálékunkat pedig egy antikvárium és a Szent János könyvesbolt adta. Ráadásként az Érseki Palota kertjében egy kulturális rendezvénynek is részesei lehettünk.
A Szent József kollégium kápolnájában tanúságtételeink után megköszöntük, hogy vidámsággal és imádsággal, együtt tölthettük ezt a két napot.
A gyermekek élménybeszámolói alapján: Hajdú Mónika és Makranczi Sándorné