Select Page

Iskolánkban hagyománnyá vált, hogy a néptánc tanszak növendékeinek év végi vizsgája egyet jelent a csoportok művészeti gálájával. A szívet, lelket, szemet gyönyörködtető műsorszámok által a nézőközönség nemcsak a különböző tájegységek táncait figyelheti meg, hanem láthatja a koreográfiák mögött megbújó rengeteg munkát is: a felkészítő pedagógusokét és a gyermekekét egyaránt. Maier Reimond, Dr. Krupárné Rakaczki Anna és Veres Zoltán nap mint nap azon fáradoznak, hogy a választott művészeti ágon belül a legtöbbet hozzák ki a tanulókból. Fejlesztik mozgáskultúrájukat, átadják ismereteiket a jeles napokról, ünnepekről, kiegészítik ezeket népzenei és népdalismerettel, de ezeknél még sokkal többet tesznek: olyan közösségeket kovácsolnak, ahol a fiataloknak jó lenni, ahol barátságokat köthetnek, de jobban megismerhetik önmagukat is. Megtanulják elfogadni egymást, ráéreznek a csapatmunka örömére, arra, hogy együtt, összefogva, kart karba öltve nagy esély van arra, hogy elérjék céljaikat. Bizonyíték erre a számtalan fellépés, a – kivétel nélkül dobogós – versenyeredmény. Táncosaink számára azonban legnagyobb élmény a felszabadultság, a boldogság érzése, ami a mindennapjaik részévé vált. Ez az a fajta jó függőség, amitől sokan közülük bizonyára egy életen át sem tudnak majd megszabadulni.

Köszönet érte Tanáraiknak!

Megszakítás