Select Page

Napközi Erzsébet –Tábor  2020

Iskolánkban 2017-ben volt első alkalommal Napközi Erzsébet – Tábor, melyen akkor egy turnusban 123 gyermek vett részt. Idén jubileumi alkalmat ünneplünk,  hiszen az 5. tábort szerveztük, de a márciusban hirtelen a mindennapjainkat és életmódunkat is megváltoztató világjárvány miatt most több turnusban, összesen 100 tanulónk táborozik 10 pedagógus felügyelete mellett. Gazdag program, sok élmény és önfeledt játék jellemzi az eddig eltelt első hetet. A hétfői napon az első turnusban 20 gyermek kezdte meg a táborozást Kovác Teodóra és Hegedűsné Doros Éva tanító nénik felügyelete mellett. Az első napon a  táborozó gyerekek részére készült Higiéniás-videófimet kétszer is megnéztük,majd rajzban megjelenítették a gyerekek élményeiket és tapasztalataikat egyaránt. Kedden Lengyel Judit védőnő előadása és a témával kapcsolatos rendkívül érdekes powerpoint bemutatója is megerősítette a gyerekek felelősségtudatát saját maguk, társaik és az idősek  egészségének védelmében egyaránt. A táborban különös figyelmet szentelünk a közösségépítésre, hiszen az elmúlt időszakban a gyermekeknek nem volt lehetőségük a barátokkal, osztálytársakkal személyesen találkozni. Emellett a sportolás, kézműveskedés, környezettudatosság tölti be a táboros napjainkat. Gyönyörű ajtódíszek készültek a szorgos kezek által. Mindenki hazavitte emlékül és ajándékként egyaránt. Csütörtökön  a Tokaj -Tarcal kirándulás nagyon jól sikerült. Tokajban hajóztunk a Tiszán, fagylaltoztunk. Tarcalon felsétáltunk az Áldó Krisztus szoborhoz, melyet gyönyörű levendularengeteg vesz körül, majd ismét fagylaltoztunk a Szusszanó Falatozó udvarán. Ezt követően a Fatimai Szűzanya szobránál imádkoztunk, s hangos énekléssel köszöntük meg, hogy a három hónap karantén után újra együtt lehettünk osztálytársakként és barátokként egyaránt. A játszótéren is örömmel játszottunk, egy-két horzsolást leszámítva.           
 A pénteki napon élménybeszámolókat hallgattunk, majd rajzban is megjelenítettük azokat. A gyerekek örömére egy kedvenc film vetítése során sikerült igazi mozit varázsolni a  2. a osztályosok tanterméből. Búcsúzásul mindenki asztalára finom tortaszelet került. A heti jutalmak sem maradtak el: az édességek, noteszek, színes ceruzák, higiéniai csomag és egy szép, korosztálynak megfelelő könyv volt minden táborozó gyermek ajándéka. Örültünk, hogy újra együtt lehettünk .  
Élményteli , tartalmas hét áll mögöttünk.   Köszönjük !
A 2. turnusban 40 gyermek táboroztatására kerül sor Vargáné Czap Rita, Czakó Eszter, Kuszkó Lilla és Rácz Lászlóné tanár nénik felügyelete mellett.                     
 
Megszakítás