Select Page

2022 január 21-én ismét megrendezték Sárospatakon a Zempléni Gyermek Szólótánc Versenyt.

A lányok a „Zempléni Kaláris” a fiúk a „Zempléni Bokréta” cím eléréséért mutathatták be kötelező és szabadon választott táncaikat. A három tagú szakértői zsűri a két látott tánc alapján értékelte a versenyzőket.
Eredményeink: „Zempléni Kaláris” díj: Mózes Orsolya
                                                  Különdíj: Glonczi Rajmund
                                                                   Juhász Martin
                                                                   Zsiga Hanna 
   A versenyre 12 olyan tanítványunkat vittük el, akik a 4 művészeti órán kívül péntekenként a tehetséggondozó foglalkozásokon is aktívan részt vesznek. Itt sajátíthatták el a kötelező anyagot: a bodrogközi táncokat, illetve kiválaszthatták, hogy kinek melyik tájegységről legyen a szabadon választott tánca. Nagyon büszkék voltunk arra, amit a színpadon láttunk a tanítványainktól. Képesek arra, hogy 2 percben megmutassák a tánc stílusát, jellegzetes motívumait, önállóan felépítsék a tánc menetét, megmutassák önmagukat, és szabadon táncoljanak a párjukkal.
De még jobban örültünk annak, amit a színpad mellett láttunk. Mindenki szurkolt és izgult a másikért, őszintén gratuláltak és bátorították egymást.
A lelkes csapat párosai: Mózes Orsolya – Juhász Martin,
                                        Bucskó Veronika     – Meczkó Magor
                                        Dávid Emma    – Török Lóránt 
                                        Zsiga Hanna     – Glonczi Rajmund
                                        Szarka Fanni    – Butykai-Jenei Áron
                                        Pelles Réka      – Jakab Martin.
  Természetesen a munka nem áll meg. Szeretnénk megyei szólótáncos válogató, kamara- és nagycsoportos versenyeken is részt venni. Ezekhez nyújtanak segítséget tanáraink: Maier Reimond, Veres Zoltán és Krupárné Rakaczki Anna.

 

Megszakítás