Select Page

Október teljes havát a szépkorúaknak szentelik a világ több pontján, így Magyarországon is.
Ebből az alkalomból iskolánk 4. b osztályos tanulói a Pax Hálózatfejlesztő Gondozási Központban és a Tiszáninneni Református Egyházkerület Encsi Idősek otthonában szereztek meghitt és vidám perceket az ott élő idős néniknek, bácsiknak.
A fellépésünket megelőző napokban többször beszélgettünk tanulóinkkal arról, hogy milyen fontos, köszönetet mondani minden idős embernek, akiktől életünk során tanulhattunk valami szépet, jót, emberségeset. Volt alkalmunk elgondolkodni azon, hogy az idősek nélkülözhetetlenek számunkra, hiszen a tudásukra és a példamutatásukra éppúgy szükség van, mint a fiatalok aktivitására és szorgalmára.

„Öregen is lehet egyre szebbet remélni,
imádkozva szolgálni és szeretni,
bátran Istenben bízni, derűsen látni,
szentségben örök életre várni.”

Időseink szívesen fogadták műsorunkat, örültek a társaságnak, a szép szavalatoknak, a táncos produkcióknak, egyházi énekeinket velünk együtt dúdolták.
Felemelő érzés volt látni és megtapasztalni, milyen kedvességgel és szeretettel fogadták a kisiskolás gyermekeinket.
Műsorunkat a nyugdíjas dallal zártuk, melynek utolsó versszaka így szól:

„Mi lehet a nyugdíjas dal vége,
Legyen köztünk a világon béke.
Adjon Isten még sok boldog évet,
Békességet, erőt, egészséget!”

Felkészítő pedagógusok: Hegedűsné Doros Éva, Bartók Klára, Veres Zoltán

Megszakítás