Select Page

A 2019 – 20-as tanévet tantestületünk kirándulással, csapatépítéssel kezdte meg. Fél lábbal még a vakációban, lélekben már az előttünk álló tanévre koncentrálva. Hercegkútra látogattunk, hallottunk már az ottani Gombos-hegyi kálváriáról és kilátóról.

Lelki előkészületként elvégeztük a Keresztúti ájtatosságot.  Megköszöntük az Úrnak az elmúlt hét esztendő minden eredményét. Kértük segítségét az előttünk álló feladatok megoldásához, a fenntartó, a tantestület, a szülők testületének további hatékony együtt működéséhez. Az elmélkedések között lehetőségünk volt egyéni hálaadásra, kéréseink megfogalmazására is.

A kilátóból, melynek tetején Krisztus áll áldásra emelt kezekkel, alaposan megnéztük a dombok között meghúzódó kis falut, aki jól lát Sárospatakot is felfedezheti.

A falu másik nevezetessége a Gombos-hegyi pincesor. Megtudtuk, hogy a Világörökség részét képezi.

A Götz Pincészet vendégei lehettünk, a pincebejárás után finom borokkal gondoskodtak testi felfrissülésünkről. Közben beszélgettünk, élményeket osztottunk meg egymással, és terveket a tanévre.

Most már elmondhatjuk, hogy testben lélekben megerősödve készen állunk a tanévkezdésre!

 

                                                                                                          Takács Edit hitoktató

Megszakítás