Select Page

 

Ez a népszokás az adventi időszak egyik legmeghittebb pillanata.

A szentcsaládjárás karácsony előtt 9 nappal kezdődött, kilenc napon át kilenc család vitte egymáshoz a Szent család képét. A családok együtt imádkoztak, énekeltek.

Iskolánkban már évek óta hagyomány karácsony előtt a „Szállást keres a Szent család„ járás.

Az osztályok viszik egymáshoz a Szent család képét. Erre a csodálatos, meghitt alkalomra a gyerekek meghívják a szüleiket és a nagyszüleiket és együtt imádkoznak, énekelnek.

Ebben az adventi időszakban a járvány miatt nem volt lehetőségünk, hogy az osztályok a hagyományoknak megfelelően vigyék egymáshoz a Szent család képét és együtt imádkozzanak.

Ezért az egyik legszebb, leginkább várt ünnepre, a karácsonyra, a kis Jézus születésének méltó megünneplésére úgy készültünk, hogy az osztályfőnökök vitték el a saját osztályukba a képet és így csak az osztályközösség imádkozott együtt.

Bízunk abban, hogy jövőre már a megszokott módon készülhetünk erre a gyönyörű ünnepre.

Megszakítás