Select Page
2024. szeptember 13-án vette kezdetét a II. Miskolci Ars Sacra Fesztivál. A 9 nap alatt mintegy 50 program várta az érdeklődőket.
A fesztivál keretében került sor szeptember 21-én 10 órától a Miskolci Akadémiai Bizottság Székházában Az elveszíthetetlen öröm versmondó verseny döntő-gála rendezvényére. (Az elődöntőt még májusban tartották.)
A verseny fővédnöke dr. Ternyák Csaba egri érsek úr, a neves zsűri elnöke Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő volt.
Az eredményhirdetés előtti kerekasztal-beszélgetésen a művésznő mellett Böjte Csaba ferences szerzetes Déváról és Dragonits Márta az Ars Sacra fesztivál létrehozója is megosztotta az öröm témájához fűződő gondolatait a versenyzőkkel, kísérőikkel. A szervezők még zenés meglepetésről is gondoskodtak számunkra, amely dalra fakasztott valamennyiünket.
Az egész napot beragyogta az öröm, hallgatva a fiatalok verseit, a felnőttek kedves, bölcs gondolatait, a vidám zenét, de mindez akkor tetőződött, amikor az értékelésnél kihirdették a nyolcadikos Burger Dávid győzelmét.
Szeretettel gratulálok neki a nívós versenyen elért I. helyezéséhez!
Rácz Lászlóné felkészítő tanár
 
Megszakítás