Select Page
Amikor kitört a vakáció, alig vártam, hogy Tiszavasváriba utazzunk. Bár kicsit szomorú is voltam, mert ez volt az utolsó alsó tagozatos táborozásom.
Sok éve járok a Gólyahír táborba. Nagyon szeretem ezt a helyet, mert közel van a strand, hatalmas az udvar, tetszik a homokos focipálya. A faházak hangulatát is megszoktam már. Idén is nagyon sok élményt kaptunk: többször voltunk a strandon, volt mókás vetélkedőnk, koncerteztünk és táncoltunk a városban, akadályversenyeztünk a katonákkal, kisétáltunk a közeli tóhoz és a kondiparkba. Nekem a diszkó és a rókavadászat volt a kedvencem. Én lettem a legügyesebb rókavadász. Voltak közlekedési témájú előadások és játékok is, mert egy pályázatban vettünk részt. Szeretnénk megköszönni az ETKT támogatását.
A táborban azt is szeretem, hogy együtt lehetek a barátaimmal. Van úgy, hogy csak beszélgetünk, vagy vízibombákkal szaladgálunk a fiúk után, vagy megvigasztaljuk a kicsiket, vagy pótebédelünk és pótvacsorázunk, vagy kisminkeljük egymást és jókat nevetünk.
Hamar eltelik ez a pár nap a táborban, én mindig jól érzem magam. Ha felsős leszek, nagyon fog hiányozni ez a fantasztikus hely.
Írta: Bartók Hédi 4. b osztály
Megszakítás