Select Page

MISSZIÓS TÁBOR

Július 2 – 6-ig kilenc missziós gyermekkel táboroztunk Balatonszemesen.A mottónk idén ez volt: „Látta Isten, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.”A teremtett világ számos csodáját megtapasztalhattuk: a sétahajózás során a tó különleges kékes-zöldes színeit a benne...

Táborunk utolsó napja

Táborunk utolsó napját közös imádsággal indítottuk az iskola udvarán. Ezen a napon az ember és a környezet kapcsolata került előtérbe. A környezettudatosság minden ember alapvető tulajdonsága kell, hogy legyen. Ezért elengedhetetlen hát, hogy ez a fiatalok...

4. nap

Végre, elérkezett a kirándulás napja.Ma korábban gyülekeztünk, felvettük az úti csomagokat szendvicsekkel, nasival és italokkal megrakva.4 buszból álló karavánunk 8 órakor már elindult a Nyíregyházi Állatparkba, hogy másfél óra múlva elkezdhessük felfedező túránkat a...

ERZSÉBET TÁBOR 3.

A tábor harmadik napja sugárzó napsütéssel köszöntött ránk. Délelőtt kézműves foglalkozáson vettünk részt. Sokat beszéltünk már arról, hogy az ember teremteni nem tud, de amit Isten megteremtett, azt át tudja alakítani. Akváriumot készítettünk, s miközben homokot,...

Iskolánk névadója: Szent László király

Csaknem 1000 éve, úgy 1040 körül egy kisfiúcska született Lengyelországban, Krakkó várában, aki a László nevet kapta. A háromtagú család szeretettel várta a kis jövevényt:- édesanyja, Richeza, a lengyel Piast-dinasztiából származó fejedelmi hercegnő, később magyar...
Megszakítás