Az aradi vértanúk emléknapja

 

 

1849. október 6-án reggel az iskolarádióban a rózsafüzér ima után Aranyosi Ervin versével emlékeztünk a szabadságharc vértanúira, akik ezen a napon haltak meg.

Az aradi vértanúk emlékére 

Szabadság, mit legyűrt a zsarnok.
Egy nép mely gyászol, s ünnepel!
Temetni jöttünk és siratni,
de e nép többet érdemel!
A gőg, s a túlerő legyőzött,
de büszke népünk fennmarad!
Ők tizenhárman ott nyugosznak,
nem népünk sírja lett Arad.
Ha hűvös, őszi éjszakákon,
a csillagokat kémleled,
tizenhárom ragyogó csillag
felülről őrzi népedet.
Hibáinkból tanulni kéne,
mert „megbűnhődte már e nép”!
S a hűvös, őszi éjszakákon
érezd a HŐSÖK tekintetét…

Később osztálykeretben folytatódott hőseink tragikus történetének felidézése.

Pesten ekkor végezték ki gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. Megalázó módon kötél általi halálra ítélték, de a saját maga okozta nyaki sérülések miatt végül három puskagolyóval végeztek vele.

Ugyanezen a napon Aradon is kivégeztek 13 hős tábornokot. Az ő tiszteletükre elénekeltük a Kossuth nóta dallamára a nevüket:

Leiningen gróf, Damjanich János, Láhner, Lázár, Poeltenberg, Kiss,

Aulich, Knézich, Nagysándor, Schweidel, Török, Dessewffy, gróf Vécsey.

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Mécseseket is gyújtottunk az I. emeleti zsibongóban, ahol szünetekben folyamatosan szólt a Jaj de búsan süt az őszi napsugára kezdetű ének.

Aradon még további három tisztet is kivégeztek, köztük Kazinczy Ferenc fiát, Lajost is.  

Nyugodjanak békében!

A 13 ARADI VÉRTANÚ EMLÉKÉRE

1849 .október 6.

Jaj de búsan süt az őszi nap sugara,
Az aradi várnak tömlöc ablakára.
Szánja azt a tizenhárom hős magyar vitézt,
Ki a tömlöc fenekében halálra kész.

Elítélték sorba mind a tizenhármat,
Szőttek, fontak a nyakukba ezer vádat.
Elnevezték felségsértő pártütőnek,
hogy a magyar szabadságért harcra keltek.

S uram fia az ítélő akasztófa,
Mintha gyávák s utonállók tették volna,
Mintha méltók nem lennének egy lövésre,
Katonákhoz, férfiakhoz illő végre.

Nyílik már a börtön ajtó vas zárja,
Jertek, jertek hű magyarok halálba.
Búcsúzzatok el egymástól mindörökre,
Úgy szálljatok, úgy menjetek jobb életre.

Ki is jöttek vérző szívvel valahányan,
Elbúcsúztak egy két szóval, katonatársam.
Gyerünk pajtás az Istenhez fel az égbe,
Had fordítsa szemeink a magyar népre.

Óh mi boldog kit elsőnek nevez ő meg,
Ki a halált legelőször öleli meg.
Jaj de bezzeg kit utolsónak hagytak hátra,
Hogy társai szenvedését végig lássa.

Damjanicsot hagyták végső vértanunak,
Mert ő mindég elől állt a csatában.
Kegyetlenül haragszik rá minden Német,
Számtalanszor földhözvágta őkelméket.

Dörgő villám ezek, hát az én bíráim,
Kiket összetörtek az én katonáim.
Mondhatom, hogy derék hősök szép vitézek,
Nincsen kedvem az életre, ha rájuk nézek.

És körülnéz, olyan hősen, olyan bátran,
Mintha honvédek közt lenne a csatában.
Bajtársai mind ott függnek már előtte,
Ő is megyen őt is viszik már előre.

És negáll az akasztófa közelében,
Megöleli, megcsókolja keservében.
Isten hozzád szabadságos akasztófa,
Rajtad halok meg hazámért nem hiába.

Sürög, forog már a hóhér kötéllel,
Számolni egy hős Magyarnak életével.
Damjanics meg azt kiáltja nyugalmában,
Vigyázz hóhér fel ne kuszáld a szakállam.

Mintha amit szenved nem is halál lenne,
Mintha nem is sírba, hanem bálba menne.
A Németek buta képpel bámulának,
Hogy bátran mond jó éjszakát e világnak.

Aradi vár, Aradi vár halál völgye,
Tizenhárom hős Magyarnak temetője.
Viruljatok környékén e sírvirágok,
Felejthetetlen legyen az ő haláluk.