Ebben az évben is megrendezésre került Egerben a ministráns találkozó 2023.09.30-án. Iskolánkat 18 diák képviselte, akiket Bartek Nikolett és Olejnyik Éva tanárnők, valamint Gyarmati Valentin diakónus kísért el.A gyülekező után az egri Bazilikában ünnepi szentmise...
Az Állatok világnapja alkalmából a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolából jöttek el hozzánk, akiket nagy örömmel fogadtak a 2. osztályos gyerekek. A foglalkozáson érdekes információkat tudhattunk meg a vakvezető kutyákról, a Braille-írásról, illetve arról, hogyan...
Az Állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. A rendalapító Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s...
Iskolánk hagyományaihoz híven idén is megrendeztük gyalogos zarándokutunkat Monokra , a Szent Kereszt felmagasztalásának búcsújára. Szeptember 16-án , szombaton 9 órakor gyülekeztünk iskolánk udvarán, ahol Gyarmati Valentin diakónus megáldotta az 56 résztvevőt, aztán...
Mint minden éven , idén is , az oltár körül szolgáló, ministráns gyermekek kétnapos jutalomkiránduláson vehettek részt.Szeptember 14-én, 2 kísérő pedagógussal együtt , 19-en indultunk Mezőkövesdre a Zsóry Katolikus Üdülőbe.Megérkezésünk után elfoglaltuk a szobáinkat ,...