Minden gazdagítja a lelkünket, aminek örülünk! Aki egyházi iskolában tanít, tanul, vagy oda járatja a gyermekét, és szülőként, nagyszülőként vesz részt az iskola életében, az mindig örül Isten közelségének, sőt keresi azt. Az új tanév kezdetén iskolánk tantestülete Hercegkúton közös keresztúti ájtatossággal köszönte meg Istennek az elmúlt 7 tanév eredményeit, s kértük segítségét az előttünk álló oktatási év feladatainak megvalósításához. A tanulókkal, szülőkkel, nagyszülőkkel kibővült közösségünk gyalogosan zarándokolt Monokra a Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepén.

Már a gyülekezés folyamán kiderült, hogy létszámunk meghaladja a tavalyit, 66 fős csapat indult a hosszú útra. Indulás előtt közösen imádkoztunk szülők, nevelők és gyermekek további sikeres együttműködéséért, aztán belevágtunk. Hosszan kígyózott csoportunk a járdán, aztán elhagytuk Encset, majd Gibártot és egyre beljebb mentünk a dombok közé. Az út legmagasabb pontján tartottunk ebédszünetet, aki még nem fáradt el szétnézett a kilátóból, aztán folytattuk az utat. Innentől már csak egy jó séta! – biztattuk egymást. Ám a földúton nemigen könnyű sétálni sem. A nap arany színnel tündökölt felettünk, csak annyira volt meleg épp, amennyire kellett. Egyre gyakrabban jutott eszünkbe a megérkezés gondolata. A Monok táblánál bevártuk egymást. Fotók készültek a csoportról, aztán besétáltunk a kegytemplomig. Tavaly óta is sokat változott a község képe, rendezett kis téren sétáltunk át, azután fel a kegytemplomig. Már csak egy kis erőt kellett gyűjtenünk, hogy felérjünk a Kálvária dombig. Dús lombú fák alatt állnak a stációk rendezett fülkéi. Amint letelepedtünk elkezdődött a Keresztúti ájtatosság. Minden elmélkedés üzenetet fogalmazott meg arról, hogyan valósítsuk meg a krisztusi szeretetet családunkban, baráti közösségben, gyerekek a felnőttekkel, fiatalok az idősebbekkel szemben.
A szabadtéri ünnepi szentmisét Deli Lajos érseki tanácsos mutatta be. A kereszt üzenetéről beszélt, hogy ne a súlyát érezzük elsősorban, hanem azt a szeretetet, ami Jézust arra indította, hogy életét adja bűneink bocsánatára. Amikor úgy érezzük, hogy szenvedünk, részt vállalunk az Ő szenvedéséből. Ezen a napon gazdagodott a lelkünk, mert örültünk. Annak, hogy többen jöttünk, mint tavaly, hogy mindenki rendben megérkezett, hogy együtt lehettünk. A Kálvária dombon sokan összegyűltek, megtapasztaltuk mit jelent a közösség. Nemcsak azokkal kerültünk közösségbe akik éppen ott voltak, hanem mindenkivel, aki valaha megtette ezt az utat, megállt a Kálvária dombon és ott szentmisén vett részt.
Szeretném megköszönni mindenkinek, aki velünk tartott, hogy vállalta a fáradságos utat. Kívánom, hogy sokáig kísérjen bennünket az élmény.

Zarándoklat
Méz – arany napsugár
csordul le a földre,
Felzeng az ima
a búcsúsok szivébe.
Hangos énekszóval
dícsérik Máriát,
a Teremtő Istent,
s Krisztust, ő Szent Fiát.
Mind lassabban lépnek,
nehezülő lábbal,
De lelkük a dallal
a magasba szárnyal,
s hamarabb elér
a monoki búcsúba,
mint ahogyan fáradt
lábuk odajutna!

Takács Edit hitoktató