XIV. alkalommal – idén versmondás kategóriában – hirdették meg a versenyt, mely Hernádszentandráson zajlott 2022. 10. 14-én. Összesen 67 gyermek jelentkezett szavalásra. A nagy létszám sem kisebbítette a rendezvény magas színvonalát, melyhez néptáncosaink,...
Iskolánkban két olyan csoport is működik, amely előbbre viszi a gyermekeket: A Máriás Lányok főként az imádságban jeleskednek. Minden pénteken arra szánnak egy óraközi szünetet, hogy elimádkozzanak egy tized rózsafüzért. Így fohászkodnak Szűz Máriához, kérvén...
Az állatok világnapját 1931 óta ünneplik minden esztendőben Szent Ferenc emlék napján, október 4-én.Ez a nap Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének halála napja. Ezen alkalomból iskolánkban kiállítást szerveztünk, melynek sikeréhez minden osztály kreatív...
Szeptemberben kétnapos ministránstáborban vehettünk részt Mezőkövesden. Harmadik osztálytól egészen nyolcadikig voltak gyerekek a csapatban. A Zsóry Katolikus Üdülőben szálltunk meg, ahol nagyon nagy szeretettel fogadtak minket.Olejnyik Éva és Bartek Nikolett tanárnő...